alapvető különbségek

2019.05.09. 11:55

Nem illeszthető az iszlám az európai jogrendbe

Grégor Puppinck francia alkotmányjogász, a European Centre for Law and Justice (ECLJ) igazgatója Budapesten tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium és az Alapjogokért Központ szervezésében.

Hogyan változtak meg az emberi jogok? Milyen nehézségeket jelentenek a jogállam szempontjából a muszlim közösségek? Hogy lett vallás rossz, az állam pedig jó a hatvanas évek mozgalmai nyomán? – ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Grégor Puppinck a Mandiner beszámolója szerint.

Vallásszabadság és emberi jogok – a téma aktualitását nem kell bemutatni, hiszen a migrációval párhuzamosan nap mint nap merülnek fel a vallásgyakorlás társadalmi konfliktusai a jelenkori, laicizált Nyugat-Európájában. A Mathias Corvinus Collegium és az Alapjogokért Központ meghívására érkezett Budapestre Grégor Puppinck jogtudós, aki hazájában, Franciaországban közelről tapasztalhatta meg az iszlám közösségek európai jogrendbe illesztésének nehézségeit – olvasható a portálon.

Fél évszázaddal ezelőtt senki sem kritizálta az emberi jogokat, azóta azonban sok minden változott – kezdte előadását a professzor.

Húsz éve még világosabb és általánosan elfogadott volt a család definíciója is, ami az Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-as elfogadása óta a férfi és a nő, illetve a gyermekek életközösségét jelentette.

A családfelfogás változása az emberi jogok értelmezésében is változást hozott, és ebben erősen közrejátszott a migráció is. Ám nemcsak a jelen népességvándorlási tendenciái okozzák a korábbi, egységes értelmezés fellazulását, hanem a globális hatalmi struktúrák megjelenése is. Ahogy Puppinck rámutatott, az elmúlt évtizedekben sorra jöttek létre azok a nemzetközi szervezetek, amelyek sajátos jogértelmezéssel az egyén jogait védik az államtól – fogalmazott a lap.

A jog alapvető célja az egyenlőség és igazság biztosítása, a morál célja a az általános jó biztosítása – folytatta az alkotmányjogász, majd kiemelte, hogy az emberi jogok az emberi természet értelmezéséből fakadnak, vagyis az emberi lét felfogása és a hozzá társított jogok között szoros összefüggés van. Ha megváltoztatjuk az emberi természet definícióját, a hozzá kapcsolódó jogokat is újra kell definiálni. Jelenleg azt tapasztalhatjuk, hogy az emberi jogok elszakadtak az emberi természet általánosan elfogadott értelmezésétől.

Az emberi jogok az ember önkifejezésének különböző aspektusait védik: a vallását gyakorló emberét, a gondolkodóét, a nyilatkozóét, a szociális igényekkel bíróét, a tulajdon felett rendelkezőét.

1948 óta azonban lezajlott az individualizmus forradalma, amelynek következében számos, egymással párhuzamos értelmezése lett az emberi természetnek, az emberi létnek.

Puppinck itt tért rá előadása legizgalmasabb részére: kifejtette,

hogy az iszlám jogfelfogása alapjaiban tér el az európaitól, minden emberi jogot a saríához köt.

Emellett a migránsokat nagy számban kibocsátó Afrika jogfelfogása is teljesen eltérő a mienktől: sokkal kevésbé individuális, inkább közösségi szemléletmódot tükröz. Ez az ellentét annak tükrében különösen érdekes, hogy kontinensünkön megváltozott a vallásszabadság értelmezése is. Míg korábban, akár 1948-ban a vallás az egyén állammal szembeni ellenállásának jelképe volt, hiszen önálló közösséget és hitet jelentett a „rossz„ állammal szemben, addig ez mára megváltozott. A vallás lett a „rossz”, az állam pedig „jó”. Franciaországban a laïcité felfogása kizárja a vallást a társadalom életből, az uralkodó racionalista felfogás negatív jelenségnek értékeli a vallásosságot.

Ilyen körülmények közé érkezik több millió, vallását gyakorolni kívánó migráns. Ráadásul mi évszázadokon keresztül keresztények között éltünk, szórványos zsidó közösségekkel, így az erre a történelmi hagyományra épülő vallásszabadságunkat igencsak nehéz a muszlim közösségekre alkalmazni.

Az iszlám ugyanis nem hit, hanem társadalmat szervező erő, ezért sem foghatjuk fel úgy, mint a kereszténységet.

Példaként említette, hogy a jelenlegi törvények szerint ugyanúgy kellene tolerálni a déli harangszót, mint a müezzin énekét, hiszen idejét múlt törvényeink szerint semlegesnek kell tekinteni a vallásokat, nem ítélhetjük meg azokat hittételei alapján.

Előadását azzal az elgondolkodtató jelenséggel zárta, hogy

míg a muszlimok elutasítják az emberi jogok európai értelmezését, addig viszont igényt tartanak a vallásszabadságra, vallásuk totális gyakorlásának lehetőségére. Európa pedig nem készült fel e konfliktus feloldására

– összegezte előadása végén Puppinck.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!