dízelbotrány

2018.04.21. 18:05

Német miniszter: a szoftver frissítés nem elég

Csak a dízel autók műszaki átalakításával lehet elkerülni a belvárosi közlekedési tilalom bevezetését a levegő tisztán tartása érdekében Svenja Schulze német szövetségi környezetvédelmi miniszter szerint, a motorvezérlő szoftver frissítése ehhez nem elegendő.

A Tagesspiegel lapnak adott interjúban a miniszter úgy fogalmazott:

„Attól félek, hogy azokban a városokban, ahol a légszennyezettség mértéke már jóval meghaladja a megengedettet, mint például Münchenben vagy Stuttgartban és számos más városban, a motorvezérlő szoftverek frissítése egyszerűen már nem lesz elegendő”.

Elmondása szerint a levegő tisztasága érdekében eddig meghozott intézkedések, például az autóbuszok elektromosítása helyes és sok helyen nagy segítség is volt, de messze nem elegendő a légszennyezéssel különösen súlyosan érintett városok problémáinak a megoldásához.

Jelezte: ő személy szerint ezért is törekszik, hogy elérje a dízelautók utólagos technikai átalakítását, mert véleménye szerint csak így lehet elkerülni a behajtási tilalom elrendelését. Arra a kérdésre, hogy az átalakítás költségeit az autógyártóknak kell-e majd viselniük, egyértelmű igennel felelt a miniszter.

Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter azonban mereven ellenzi a dízelautók utólagos átalakítását. Véleménye szerint az emissziós előírásokat a már meghozott intézkedésekkel is teljesíteni lehet. Angela Merkel kancellár is közölte korábban, hogy mindent meg fog tenni a tilalom bevezetésének elkerülése érdekében. A környezetvédelmi miniszter a lapinterjúban elmondta, hogy intenzív tárgyalásokat folytat a közlekedési miniszterrel a kérdésben, mert mindketten erős és prosperáló, sok munkahelyet teremtő autóipart szeretnének látni Németországban.

A német autóipar azonban csak úgy lehet sikeres, ha a jövő járműveinek az előállítására összpontosít.

„Márpedig a jövő legnagyobb autópiaca Kína, és ott mindent megtesznek a levegő tisztán tartása érdekében. Hamarosan egyáltalán nem lehet majd ott eladni környezetszennyező járműveket”

- mutatott rá Svenja Schulze környezetvédelmi miniszter a Tagesspiegel vasárnapi számában megjelenő interjúban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!