Pártszintű gyűlölködés

2019.05.01. 12:02

Németh Szilárd: tudatos akció volt az MSZP-s patkányozás

Nem véletlen elszólás, hanem tudatosan megtervezett akció volt a szocialisták patkányozása – állítja a Fidesz alelnöke, aki egy tévé beszélgetésben azt mondta: azzal, hogy Ujhelyi István a botrány után patkánykormánynak nevezte az Orbán-kabinetet, pártszintre emelte a gyűlölködést.

A Fidesz politikusa a Hír TV Magyarország élőben című műsorában közölte: tovább folytatják a tájékoztató kampányt arról, hogy mit gondol az MSZP a Fidesz szimpatizánsairól.

„Mögöttem ül a parlamentben Gyurcsány Ferenc, mellette Bangóné és mellette Vadai Ágnes. Ők hárman komoly triumvirátust alkotnak. Azt gondolom, hogy az a közbeszédstílus – nem is tudom, lehet-e ezt a szót használni -, amit ők művelnek, akár ott sutyorogva csendben, akár pedig hangosan kimondva vagy épp balhézva, mint december 12-én, az elfogadhatatlan”

- reagált Németh Szilárd Bangóné Borbély Ildikó ATV-s szereplésére. Hozzátette, látszik, hogy a baloldal készül az ilyesmire. Szerinte ez jól látszik az MTVA-s színjátékukból. Németh Szilárd szerint

Bangóné kijelentésének üzenete az, hogy aki a Fidesz politikájával egyetért, az patkány.

A Fidesz alelnöke elmondta, a 2016-os népszavazáson arról döntöttek az emberek, hogy ők szeretnék eldönteni, kikkel élnek együtt. Magyarul: ne engedjük be ide a migránsokat. Akkor 3,4 millió ember támogatta a kormány és a Fidesz politikáját. Magyarországon legkevesebb 3,4 millió emberről állított ilyen durva dolgot Bangóné, ezért nincs helye a parlamentben, és ezért kell lemondania vagy visszavonni a mandátumát.

Ujhelyi István korábban azt mondta, az MSZP törölte a patkányozós videóját, ezért elvárják, hogy a Fidesz is leállítsa ezzel kapcsolatos kampányát. Németh Szilárd erre úgy reagált, az embereknek meg kell tudniuk, mi történt, és ha rajta múlna, nem állítaná le a Fidesz kampányát.

„Az ilyen emberek, akik erre képesek, nem valók a közéletbe!” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!