bűnszervezet

2019.06.21. 20:31

Nemzetközi irathamisító bandát lepleztek le Görögországban

Görögországban nemzetközi irathamisító bandát lepleztek le. A bűnszervezet útleveleket és egyéb utazásra jogosító dokumentumokat hamisított, amelyeket a továbbutazó migránsoknak adtak el.

Az athéni rendőrkapitányság pénteki közlése szerint a bűnbandának Németországban, Svédországban és Spanyolországban is voltak cinkosai. A banda tagjai hamisított, illetve lopott útleveleket küldtek csomagokban az égei-tengeri szigetekre, ahol több ezren élnek az ottani menekülttáborokban. Az utóbbi hónapokban több száz migránst vettek őrizetbe Görögországban és Németországban, akik hamisított iratokkal próbáltak európai országokba tartó repülőre vagy kompra felszállni.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban az Európai Unió és Törökország között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015-2016-ban több mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Számuk tavalyra hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) legfrissebb adatai szerint ez év eleje óta 15 500 érkezőt regisztráltak Görögország égei-tengeri szigetein.

Görögországban jelenleg mintegy 60 ezer menekült él, többségük Szíriából érkezett. A migránsok számára kialakított regisztrációs központok Leszbosz, Számosz, Híosz, Lérosz és Kósz szigetén változatlanul túlzsúfoltak. Tehermentesítésük végett az athéni kormány időnként a szárazföldre szállít át a táborokból embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!