a világjárvány mellékhatása

2021.04.13. 15:12

Nőtt a fegyveres csoportok által elkövetett szexuális erőszak mértéke

A fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszakcselekmények a koronavírus-világjárvány nyomán megnőtt számára hívta fel a figyelmet a hétfőn közzétett jelentésében az ENSZ, a világszervezet főtitkára pedig az atrocitások azonnali beszüntetését és a felelősök megbüntetését követelte.

Az António Guterres által jegyzett, 18 országot vizsgáló közleményben leszögezik, hogy a nemi erőszakot és egyéb, szexuális jellegű támadást sok esetben háborús taktikaként is alkalmazzák, valamint rámutatnak arra, ezzel párhuzamosan nem csökkent a globális fegyverkezés sem.

A világszervezet listáján számos nem kormányzati erőszakszervezet szerepel, például az Iszlám Állam és az al-Kaida, törzsi és etnikai alapon szerveződött gerillacsoportok, de helyet kapott rajta a mianmari hadsereg és a határőrség is, valamint a délkelet-ázsiai ország több gerillacsoportja is.

A Mianmarban a februári puccsot megelőzően vizsgált időszakkal kapcsolatban a közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy

mind a mianmari hadsereg, mind pedig a szeparatista csoportok tagjai követtek el nemi erőszakot a helyiek ellen.

A nem állami erőszakszervezetek kapcsán a jelentés egyebek közt Maliból, Dél-Szudánból, a Közép-afrikai Köztársaságból sorolnak fel csoportokat, kitérve arra, hogy a kontinensen mind az etnikai alapú, mind pedig az eltérő politikai szervezetek közti erőszak napirenden van.

Az etiópiai Tigrében kitört konfliktust illetően, amely során a kormányzat novemberben a szövetségi hadsereget küldte a tartományba, hogy űzzék el a hatalmát megkérdőjelező regionális vezetőket, a jelentésben aláhúzzák, hogy legalább 100 nemi erőszak történt a harcok közepette. Hozzáteszik azt is, hogy az innen kiszivárgott hírek szerint

sok embert saját családtagjaik megerőszakolására kényszerítettek vagy szexuális szolgáltatásokat követeltek alapvető árucikkekért cserébe.

A Covid-19-járvány nyomán bevezetett kijárási korlátozások és a nők gazdasági mozgásterének beszűkülése szintén növelte a szexuális kizsákmányolás veszélyét – szögezik le a jelentésben,

kiemelve a gyerekházasságok számának az emelkedését például Irakban, Szíriában és Jemenben.

Guterres egyúttal sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, bírja rá az atrocitásokban érintett feleket a szexuális erőszak azonnali beszüntetésére, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ilyen ügyek a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé kerüljenek.

A főtitkár a világszervezet tagállamait, támogatószervezeteit és a helyi, illetve kormányközi szervezeteket az áldozatok támogatására buzdította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!