Több halott

2019.03.06. 09:33

Öngyilkos merénylő robbantott egy kelet-afganisztáni városban

Mindeddig senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Egyelőre öt sebesültről tudni.

Öngyilkos merénylő robbantott szerda reggel a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, a helyszínt körbevették a biztonsági erők, folynak a harcok – közölték hatósági források.

A merénylet egy építkezési vállalatnál történt, mintegy két kilométerre a város repülőterétől. A támadó gyalog érkezett, majd a cég kapujánál működésbe hozta a nála lévő pokolgépet. Ezt követően fegyveresek rohamozták meg a létesítményt, és tűzet nyitottak az ott lévőkre.

A tartományi kormányzat szóvivője szerint tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek között. Úgy tudja, hogy a merényletben meghalt legalább három építőmunkás és két támadó.

A tartományi rendőrfőnök, Gulám Sztanikzai szerint egyelőre öt sebesültről tudnak.

Eddig senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Dzsalalábád a Pakisztánnal határos Nangarhar tartomány fővárosa. Nangarhar Afganisztán egyik legforrongóbb térsége, ahol a tálibok mellett 2015 óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is aktív.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!