együttműködés

2019.10.31. 18:49

Orbán Viktor: a Fidesz és a KDNP szövetsége egy bajtársias szövetség

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetsége egy bajtársias szövetség – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a KDNP honlapjára feltöltött videóban.

A kormányfő hozzátette: ez a szövetség túl a barátságon megold egy nagyon nehéz problémát, a modern politika egyik nehéz problémáját, amit úgy neveznek, az igazság és a többség problémája. „A politikában ahhoz, hogy cselekedni tudjunk és jót tehessünk, többségre van szükség” – emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: a többséget úgy kell megszerezni, hogy közben nem feledkeznek meg az igazságról sem. Azt mondta: az igazság többség nélkül „béna”, nem tud hatni a politikában. A többség ugyanis igazság nélkül értelmetlenné válik, mert elveszíti morális alapjait és az igazi tágas, szellemi horizontot. Ezt oldja meg a Fidesz és a KDNP együttműködése azzal, hogy pártszövetséget alkotva indulnak minden egyes választáson – fejtette ki.

Orbán Viktor azt mondta: a KDNP dolga, hogy képviselje azokat az eszméket és értékeket, amelyek horgonyként rögzítik a pártszövetségüket. A Fidesznek pedig az a dolga, hogy a horgonykötél okos méretezésével olyan kört fusson be, amelynek segítségével begyűjtheti a többséghez szükséges szavazatokat. Így meglesz a többség és a horgony miatt sohasem veszíthetik el a szilárd szellemi, erkölcsi alapjaikat – tette hozzá.

Európában ezt alig sikerült megoldania pártszövetségnek – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzáfűzve: hogy Magyarországon sikerült, az a KDNP-nek köszönhető.

A kormányfő a párt 75. születésnapja alkalmából köszöntötte a kereszténydemokratákat, s azt mondta, lélekben maga is annak tartja magát.

Orbán Viktor gratulált a párt 75 évéhez, fantasztikus sikereihez és ahhoz az erkölcsi, szellemi bátorsághoz, amit ezalatt a 75 év alatt közösségük mutatott. „Magyarország mindannyiunk előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok” – zárta szavait Orbán Viktor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!