Ország-világ

2021.04.09. 07:27

Orbán Viktor: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban – HALLGASSA MEG!

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, az Operatív Törzs döntött arról is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek.

Budapest, 2021. március 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorban 2021. március 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

A koronavírus-járványról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta, a brit mutáns jóval agresszívebb és pusztítóbb, mint a járvány első hulláma idején megismert vírus. Az első időszakban a zárások, az elszigetelés önmagában képes volt a járványt eltüntetni két-három hónapra. A brit változat nem ilyen, a bezárkózás csak lassítani tudja a terjedését, megsemmisíteni csak vakcinával lehet.

Egy éve élünk „háborús körülmények között”. Nagyszüleink éltek át ilyeneket, történelemkönyvekben olvasni, filmekben látni hasonlókat: korlátozás, kijárási tilalom, halottak, kórházban lévők, épp csak a jegyrendszer nem jelent meg, s a pénzünket nem „ette föl a hiperinfláció” – mondta.

Az embereknek a háborúból – még ha nem is ők indították – előbb-utóbb elegük van, mindenki békés állapotokra, derűre, nyugalomra, tervezhetőségre vágyik.

A kormány szakértőinek véleménye szerint akkor lesz béke, ha a vírust az oltásokkal sikerül legyőzni

- tudatta a miniszterelnök.

A teljes beszélgetést itt meghallgathatja:

Közölte: a regisztráció jól halad, az oltásra jelentkezők száma csütörtökön átlépte a négymilliót. Ez azonban még mindig kevés, a kormány ezért kampányt indít, híres embereket kért föl arra, hogy minél több embert vegyenek rá az oltásra.

Hamarosan az első oltásukat megkapók száma eléri a hárommilliót, május elejére pedig a négymilliót.

Május elejétől egy hét, tíz nap alatt újabb egymillió oltást adnak be, május közepére pedig a beoltottak száma eléri a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót

- mondta.

Hozzátette: június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgár közül – aki megkaphatja az oltást – képesek leszünk hétmilliót beoltani. Jelezte: attól tart, nem lesz annyi regisztrált, magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina.

Június közepén kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság, melyben Magyarország is érintett. Addigra mindenki, aki regisztrált, meg fogja kapni az oltást, így lehetőség lesz arra, hogy védettségi kártyával az érdeklődők részt tudjanak venni ezen az eseményen – közölte a miniszterelnök.

Kitért arra is:

az oltási program az ország történetének egyik legnagyobb szervezési művelete.

A Magyarországon engedélyezett és használt öt vakcina esetében eltérő időpontban követi az első oltást a második. Minden beadott oltásnak kell legyen egy párja valahol egy raktárban, hogy ugyanabból az oltásból, a megfelelő időpontban a jelentkező megkapja azt. Sokkal nagyobb apparátus dolgozik az oltási kampány hátterében, mint azt gondolni szokták.

Az Európai Unió többi országát Magyarország messze megelőzve, nagyon jól teljesít

- jelentette ki a kormányfő.

A vakcinák beszerzésével kapcsolatban kifejtette, személyesen is nyomasztotta, hogy versenyt futva az idővel, minél több életet lehessen megmenteni. Brüsszelben ezen a területen is az történt, mint ami a migrációnál, „jött egy váratlan helyzet, és mire észbe kaptak, hogy ebből baj lesz, már bent voltak”.

Ha nincs uniós megoldás, nemzeti megoldásra van szükség. Kell, hogy legyen ilyenkor egy másik forgatókönyv, ez volt a kínai és az orosz vakcina – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve:

az idő igazolta, jól döntöttünk, lakosságarányosan kétszer annyi embert oltunk be, mint a nyugat-európai államok.

A tanulság: „ha a saját életünkről, sorsunkról van szó, nekünk kell vállalni a felelősséget” – mondta.

Jelezte, az emberek példás fegyelmezettséggel tartották be a korlátozásokat, nyolc óra után – még Budapesten is – autó és ember alig volt az utcán. Nyugat-Európában tüntetések, szándékos szabálysértések voltak a jellemzőek, a magyarok példamutatóan működtek együtt a járványügyi szakemberekkel és a veszélyhelyzetet irányító hatóságokkal.

Hangsúlyozta, a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is, mert az szabja meg a tempót.

A nemzeti konzultáció világosan kijelölte, milyen lépéseknek kell egymás után következniük: az iskolák kinyitását követhetik az éttermek, majd a szállodák, utána a jeggyel látogatható kulturális és sportrendezvények, mozik, konditermek jöhetnek.

Közel vagyunk ahhoz, hogy a védettségi igazolvánnyal látogatható kulturális, közösségi események ismét elérhetőek lesznek

- tudatta a miniszterelnök.

Május 10-én nyitnak a középiskolák és csak írásbeli érettségi lesz

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Magyarországon sokkal nagyobb a bizalom az oltásokkal kapcsolatban, mint sok nyugati országban. Még nincs döntés a 16-18 évesek oltásáról.

Kifejtette:

úgy döntött az Operatív Törzs, hogy a középiskolák csak május 10-én nyitnak és csak írásbeli érettségi lesz.

A kormányfő kifejtette, ez azért is fontos, mert az érettségi szerepet játszik az egyetemekre való bejutásban. Azért, hogy fair legyen a tavaly és az idén érettségizők versenye, fontos, hogy összhang legyen a két vizsga között.

A baloldal oltásellenes

A baloldal oltásellenes, az Országgyűlésben beadtak egy javaslatot, amely betiltotta volna a kínai és orosz vakcinát. Amennyiben ezt elfogadja a parlament, sok százzal vagy ezerrel többen haltak volna meg – mondta Orbán Viktor, képmutatásnak nevezve, hogy miközben a baloldali politikusok magukat beoltatják, az embereket lebeszélik.

Petry Zsolt sincs egyedül

Petry Zsolt, a Hertha BSC kapusedzője elbocsátásáról szólva a kormányfő rámutatott, a liberális politika ma Európában elnyomó politika. Petry Zsoltot állásvesztéssel büntették, mert nem azt gondolja, amit egyesek helyesnek vélnek.

Magyarország akkor lesz komoly, erős és sikeres ország, ha bizonyos törvényeket betart, az egyik ilyen, hogy egyetlen magyar sincs egyedül

- jelentette ki a miniszterelnök. Szavai szerint Petry Zsolt sincs egyedül, mindannyian vele vagyunk.

A történtek megbonthatják a nemzeti válogatotton belüli, illetve a csapat és a szurkolók közötti egységet, ennek helyreállítására a szövetségi kapitány és a csapatkapitány alkalmas – mondta Orbán Viktor.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!