Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Orbán Viktor: kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon – HALLGASSA MEG!

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között a koronavírus-járvány miatt. Így két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs kora reggeli tanácskozása után.

A Kossuth Rádió felvételét itt tudja meghallgatni:

Kijárási korlátozás március 28 és április 11-e között

Orbán Viktor az intézkedést észszerűnek, arányosnak nevezte, jelezve, hogy nemzetközi példák alapján állították össze, és a magyar elsősorban a bajor megoldásból indul ki, de kicsit szigorúbb.

Megpróbálják ugyanis „elviselhető módon” elválasztani a veszélyeztetett időseket a fiataloktól – magyarázta -, így

a továbbra is nyitva tartó élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek délelőtt 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.

A kormányfő azt várja a kijárási korlátozástól, hogy lecsökken a kontaktusok száma, és ha ez megtörténik, akkor a járvány terjedési sebessége is lelassul.

Kérdőíves információgyűjtésre hivatkozva a miniszterelnök az eddigi korlátozásokat eredményeseknek nevezte, jelezve, hogy a magyarok a társadalmi érintkezéseik mennyiségét egytizedére csökkentették. Ha azonban most nem vezetnek be egy újabb korlátozást, akkor ez nem fog tovább csökkenni. Ezért most volt itt az ideje a kijárási korlátozás elrendelésének – hívta fel a figyelmet.

A kijárási korlátozásról szóló rendelet felsorolja azokat az alapos okokat, amelyek esetében elhagyható a lakó- vagy tartózkodási hely. Igyekeztek ezt úgy meghatározni, hogy „az élet élhető maradjon” – fogalmazott.

Az alapos indokok között említette, hogy

azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekük otthoni felügyeletét, továbbra is bevihetik őket az iskolába, óvodába. Ki lehet menni a szabadba is, de azt kérik, ne csoportosuljanak, és tartsanak távolságot egymástól az emberek. A hozzátartozókra természetesen megengedőbb szabályok vonatkoznak

– fejtette ki.

Ha valaki nem tartja be az előírásokat, az szabálysértésnek minősül, de Orbán Viktor azt kérte a rendőröktől, ne kikényszerítsék a szabályokat, hanem segítsék az embereket a betartásukban.

Külön hangsúlyozta, hogy nem kijárási tilalomról van szó, mert annak esetében „a légy sem repülhet ki”. Hozzátette, nagyon szeretné elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki Magyarországon, amikor az életet szinte elviselhetetlenné tevő korlátozásokat kell bevezetni.

 

Most nem politikára van szükség

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy egy nagyobb válságot – jelen esetben egy nagyobb járványt – csak intelligensen lehet kezelni. „A született intelligenciával a magyarok mindig is jól álltak. (…) A fegyelmezettséghez is egy született intelligencia kell” – fogalmazott.

A belpolitikai helyzetről azt mondta, „most nem politikára van szükség”, hanem összefogásra, mert „minél többen fogunk össze, annál több emberéletet tudunk megmenteni”.

Ez most nem a hatalomról, hanem emberéletekről szól

– hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy mivel a legutóbbi parlamenti ülésen nem kapták meg kellő gyorsasággal a szükséges felhatalmazást, most néhány intézkedés jogilag bizonytalanná vált. Ezek között vannak a határátlépési tilalmak, de azokat most más jogi alapon meghosszabbították, mert

„nem lehet az országot védtelenül hagyni akkor sem, ha az ellenzék nem méltóztatik hozzájárulni a gyors döntéshez”

– közölte.

Hatályukat vesztették az egyetembezárási döntések is, viszont azt kérték a rektoroktól, tartsák zárva továbbra is az intézményeket.

A miniszterelnök megjegyezte, jövő héten már elég lesz a kormánypárti képviselők szavazata is a gyors cselekvéshez szükséges döntésekhez, mert „a dolog lényege a gyorsaság”. Járvány idején a gyors reagáláson múlhatnak az életek – mutatott rá, hozzáfűzve:

a kormány nem akar olyan intézkedéseket hozni, amelyekhez nincs joga, csak gyorsan akar dönteni.

Az EU-ra és a koronavírus-védekezésről szóló törvényjavaslatot ért uniós kritikákra kitérve Orbán Viktor úgy fogalmazott: „tőlem aztán vizsgálhatják (a javaslatot), sok sikert hozzá meg jó egészséget”. Vannak helyzetek, amikor nem lehet udvariaskodni, ezért világosan megmondta az EU-s „kekeckedőknek”, hogy ez most nem a jogi, elméleti kérdésekkel való „okoskodás” ideje, mert járvány van, életeket kell menteni – közölte.

Azt is mondta, hogy

a jelenlegi járványhelyzetben különösképpen is megmutatkoznak az EU gyengeségei.

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország segítséget Kínától és a Türk Tanácstól kapott.

Feltette egyúttal a kérdést, hogy hol voltak az EU-nak a járványügyi hivatalban sok pénzért dolgozó emberei, és ők miket mondtak a koronavírusról január-februárban.

A magyar gazdaságvédelmi intézkedésekről szólva a miniszterelnök azt mondta, „most nem a gazdaság az első, hanem az emberek”, de persze közben már dolgoznak a gazdaság védelmén, újraindításán.

Köszönet a magyar embereknek

Most elsősorban az orvosoknak, az ápolóknak, a mentősöknek, a járványügyi szakembereknek és rendvédelmi dolgozóknak kell kifejezni az elismerést – hangoztatta, méltatva továbbá azokat is, akik például élelmiszerüzletben, gyógyszertárban, gyárakban vagy árufuvarozóként dolgoznak.

„És minden magyar embernek is köszönettel tartozom, mert ha háború van, és ez egy háborús helyzet, nemcsak a frontvonal számít – persze az a legfontosabb -, hanem a hátország is” – fogalmazott, kiemelve, hogy a hátország is rendezettséget mutat.

Közölte:

várhatóan április első-második hetében lép a nyilvánosság elé a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervvel.

Az egészségügyi helyzettel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: a cél most a fertőzés terjedésének lelassítása, nem a vírus „megölése”, mert ahhoz vakcina kellene.

Azt is mondta, hogy

az emberek mintegy 80 százaléka csak hordozó, szinte észre sem veszi, hogy benne volt a vírus.

Van ugyanakkor 15-20 százalék, aki ettől megbetegszik, tünetei lesznek. Ennek a sok embernek – ez Magyarország esetében a teljes népességre kivetítve mintegy kétmillió – egy része kórházi ellátásra is szorul – magyarázta. Az idősek, illetve a komoly alapbetegséggel rendelkezők pedig intenzív ellátásra is szorulhatnak, ha pedig a fertőzést nem tudják lelassítani, akkor ők egyszerre igényelnének kórházi ellátást, ezt pedig a magyar egészségügyi rendszer nem bírná ki.

Amikor Magyarország eljut a járvány tetőpontjára, akkor körülbelül tízszeres terhelésnek lesz kitéve az egészségügy, békeállapothoz képest, anyagban, ágyban, lélegeztetőgépben, orvosban, ápolóban

– mondta, az egyik legnagyobb feladatnak nevezve az orvosok védelmét.

Bejelentette azt is, hogy

hétfő reggeltől minden kórház élén megjelennek az egyenruhás „kórházparancsnokok”.

Orvosszakmai kérdésekben természetesen nem ők fognak dönteni, hanem az orvosok, de a járványügyi előírások betartása, betartatása, a készletek rendelkezésre állása, a személyzettel gazdálkodás folyamatos „karbantartása” a „kórházparancsnokok” feladata lesz – közölte a kormányfő. Hangsúlyozta: ha a következő néhány hétben, hónapban jól működik ez a rendszer, a kórházak ki fogják bírni a terhelést.

„Ahogyan az ország most működik, az egy katonai, harcászati akcióterv. (…) Ha ezt jól csináljuk a következő két hétben, akkor a kontaktusok száma nagyon visszaesik, és a járvány terjedése le tud lassulni” – mondta Orbán Viktor.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában

Szponzorált tartalom
Lottózni otthon is lehet – biztonságos lottózási ötletek otthonra – #lottózzotthon
a remény dala
Hétszáz gyermek virtuális kórusa énekeli a Nessun dormát
koronavírus / 29 perce
Intenzív osztályra került a brit miniszterelnök
Rosszabbra fordult Boris Johnson állapota.
Gyász
EMLÉKEZÜNK KEREKES LÁSZLÓ halálának 25. évfordulóján. Szívünkben emléked megőrizzük. Feleséged, fiad, menyed, unokáid és dédunokád.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DOBOS DEZSŐ a szolnoki művese állomás volt technikusa, életének 56. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2020. április 09-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem GAZDAG ISTVÁN volt cukorgyári dolgozó, életének 86. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. április 9-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Gyászoló felesége.
EMLÉKEZÉS SURÁNYI IGNÁCNÉ (született: Szabó Magdolna) Magdika, volt szakács halálának 3. évfordulójára. ,,Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben, szerényen, jóságos szíved nyugodjon békében." Szerető élettársad: Imre, a Hegedűs és a Nagy család, Parád, Szolnok, Liget út.
Magam és családom nevében ezúton szeretnénk megköszönni részvét nyilvánításaitokat, melyet kifejeztetek felénk, HOMONNAINÉ KISS ZITA búcsúztatásakor. Külön szeretnénk megköszönni a Hetényi Géza Kórház érsebészeti osztályán dolgozó nővérek áldozatos munkáját, mellyel Zita életének utolsó hónapjait segítették könnyebbé tenni.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk PÉNTEK SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KECSŐ JÁNOSNÉ született: Fejes Klára búcsúztatásán részt vettek vagy a távolból fájdalmunkban osztoznak. Szerető férje és fia
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. LAJKÓ LÁSZLÓNÉ életének 83. évében csendesen megpihent. Búcsúztatása 2020. április 07-én 11.00 órakor a szajoli temetőben szűk családi körben történik. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ekkor emlékére otthonukban gyertyát gyújtva gyászunkban velünk éreznek. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ERVIN liftszerelő, életének 55. évében március 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. Emlékét szívünkben örökre megőrizzük. A gyászoló család
,,Elment örökre, Alakját a homály befödte, Vissza se nézett… Mégis itt maradt valami szomorú igézet, Valami rejtett szomorú bánat.” HOMONNAI JÁNOS életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. április 7-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Katolikus temető (Kőrösi úti) ravatalazójában. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
,,Elment örökre, Alakját a homály befödte, Vissza se nézett… Mégis itt maradt valami szomorú igézet, Valami rejtett szomorú bánat.” HOMONNAINÉ KISS ZITA életének 52. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. április 3-án 14.30 órakor lesz a szolnoki Katolikus temető (Kőrösi úti) ravatalozójában. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, apa, nagyapa, dédnagyapa PÉNTEK SÁNDOR (született: 1934. 11. 01.) 85 éves korában, 2020. március 27-én elhunyt. Temetése 2020. április 3-án, pénteken 15.00 órakor lesz a besenyszögi lenti temetőben. A gyászoló család Elízium
,,Elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, de szívünkben él és örökké ott marad.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy NOVÁK ISTVÁNNÉ (szül: Fazekas Terézia) életének 83. évében 2020. március 17-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. április 3-án 10.00 órakor lesz szűk családi körben. Kérjük, akik szerették, tisztelték édesanyánkat, nagymamánkat, dédmamánkat gyertyagyújtással emlékezzenek rá. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KENYERES JÁNOS életének 65. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk a barátokkal és ismerősökkel, hogy a többször kitüntetett pedagógus, kiváló anya és nagymama DR. CSILLAGHNÉ SZABADOS MAGDOLNA rövid, súlyos betegség következtében február 06-án megtért teremtőjéhez. Hamvaitól akaratának megfelelően szűk családi körben búcsúztunk. Nyugodjék békében!
Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él akit nagyon szerettek. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk és nagymamánk DR. DUNAI - KOVÁCS LAJOSNÉ (született: Sajó Ella) életének 80. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezéséről későbbi időpontban gondoskodunk. Gyászoló család PRG Temetkezés
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk, Nagymamánk a sokak által ismert nóta és táncdal énekes KISPÁL SÁNDORNÉ ERZSIKE született Gulyás Erzsébet (Szolnok, Jubileum téri lakos) 2020. március 25-én 84 éves korában, hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetési szertartásáról a jelen helyzetre való tekintettel később intézkedünk. A temetés időpontját hírül tesszük, hogy akik szerették leróhassák kegyeletüket. Nyugodjék békében! Szerető családja
EMLÉKEZÉS KARKUS ISTVÁNNÉ (született: Szőke Mária) Születésnapodra emlékezem. Ez alkalomból a temetőbe hozzád érkezem. Kezemben szép virág, mécses és koszorú. A koszorúba virággal van kirakva, hogy 73 éves lettél volna ma. Virágokat elhelyezem, gyújtok mécseseket, hadd világítsanak a sötét éjszakában neked. Szememben megjelennek a könnyek, visszaidézem a 49 boldog évet. Köszönet mindenért, amihez kezed ért. Újra és újra megköszönöm én, hogy 49 boldog évet élhettünk együtt te és én. Emléked szívemben itt lesz, amíg élek én. Szerető férjed
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk testvérünkre KOVÁCS PÁLNÉ (született: Lakatos Magdolna) 75. születése napján. ,,Neved a szél simítja egy táblán, kék ég alatt az örök magány, de mégis bennünk élsz tovább, mert emléked erősebb, mint a halál." Testvéreid és azok családja.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik ID. RÉKÁSI JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
kedvezőtlen hatás / 1 órája
Erősödő szárazságra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
senki nincs biztonságban / 1 órája
Pink a poklot élte át koronavírusos kisfia ágya mellett
gyorssegély / 1 órája
A nehéz helyzetbe került szabadúszó filmeseket segítené a Nemzeti Filmintézet
100-150 ággyal / 1 órája
Repülőgépek intenzív osztályokká alakítását tervezik Nagy-Britanniában
veszélyhelyzet / 2 órája
Egyszerűbb eljárással engedélyezhetik itthon a Kínából érkezett gyógyszereket
barcelona / 2 órája
Nem adják el Griezmannt a katalánok