EP-választások

2018.12.07. 10:52

Orbán Viktor: vérfrissítés kell az Európai Parlamentbe

A kormányfő a Kossuth Rádióban az EP-választásról, a migránsvízum kérdéséről, a magyar gazdaságról és a családokkal kapcsolatos nemzeti konzultációról is beszélt pénteken.

Budapest, 2018. december 7. Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának pénteki adásában kijelentette: a jövő évi EP-választás után lesznek új képviselők, és meglátása szerint javulni fog a demokrácia minősége.

Az úgynevezett migránsvízum kérdésében Orbán Viktor azt mondta: „elég vicces”, hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik. Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy

miért tűrik el ezt az EP-képviselők, akiktől az emberek azt várják, hogy álljanak ki az őket odaküldők érdekei mellett.

„Próbálnék én itt, a magyar parlamentben ilyeneket csinálni, nem csak az ellenzék, de még a saját frakciótagjaim is fellázadnának” – tette hozzá.

A bevándorláspárti európai parlamenti erőkkel szemben fennálló vitás helyzetre utalva a kormányfő azt mondta: nekünk ez a luxus nem adatott meg, hogy ne támadjanak bennünket. „1990 óta vagyok parlamenti képviselő, 13. éve vagyok miniszterelnök, minden reggel azzal kelek, hogy derékon vágnak” – fejtette ki. Hozzátette: „itt életben kell maradni minden támadással szemben”, „itt az ember nem királykodhat, itt utcai harcosként az evidensen jó döntésekért is meg kell harcolni”.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Kijelentette: a Sargentini-jelentéssel megtámadták Magyarországot, és „mi legalább akkora erővel támadtunk vissza – de ha lehet, inkább nagyobbal -, mint ahogy megtámadtak bennünket”. A kormány nem tűri el, hogy rombolják az ország tekintélyét, becsületét – közölte, megjegyezve: „aki belénk harap, annak erős fogsorral kell rendelkeznie, mert nem fogjuk ezt tűrni”.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány megbízásából Brüsszel utcáit járó, a figyelmet a bevándorlási politika következményeire felhívó plakátos kisteherautót rendőrök állították meg, és leszereltették róla a Guy Verhofstadtot ábrázoló feliratot, a kormányfő úgy reagált:

„a demokráciában az életerő ma Kelet-Közép-Európában erőteljesebb, mint Nyugat-Európában”.

A családok védelméről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: újabb és újabb segítségeket kell nyújtani a fiataloknak a gyermekvállaláshoz, hogy úgy érezzék, ezzel nem romlik, hanem javul az életük minősége. A gyermeknevelés „kétségkívül küzdelmes, kétségkívül helyt kell állni, kétségkívül anyagiakkal is jár”, de

ha azt lehet érezni, hogy a költségvetés is mellettük áll, „otthonteremtésben, bérben, adórendszerben, gyesben, gyedben, bölcsődékben segítséget nyújt”, akkor érdemes vállalni

- fejtette ki.

A magyar gazdaság állapotáról szólva a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2010-zel szemben – amikor legyengült, kivéreztetett volt az ország – mára erőteljes, növekedni tudó, az embereknek munkát adó, ütésálló nemzetgazdaság lett a magyar. Ennek a kulcsa az volt – mondta -, hogy a kormány meghirdetett egy másfajta gazdasági rendszert, a magyar modellt, amely mellé az emberek is odaálltak. Az elért gazdasági eredményt figyelemreméltónak nevezte, kiemelve, hogy a gazdaságpolitikát a magyarok tehetségére és szorgalmára építették, ami meghozta az öt százalék fölötti növekedést. Orbán Viktor rámutatott, hogy újabb és újabb erőfeszítéseket kell tenni a következő sikerekhez.

MTI/Szigetváry Zsolt

A nemzetközi összehasonlításokat úgy kommentálta: nem indokolatlanok az összevetések, de „nem érdemes méricskélni”. „Azt akarom, hogy a magyarok (...) saját logika mentén érezzék magukat sikeresnek, érezzék úgy, hogy van értelme annak, amit tesznek, és ne másokkal összevetve” – mondta, hozzátéve: sohasem érdemes a külföldiek életelvárásaival, fejlettségével meghatározni a saját életünk minőségét és céljait.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

még rengeteg tennivaló van, ezek közé sorolta, a szakképzés területét, a kis- és középvállalkozók vállalatvezetési képességének javítását és a bérek emelését,

amelyhez pedig mindenképpen javítani kell a versenyképességet.

Az egészségügyi szakdolgozók napokban bejelentett béremelésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a forrásfelhasználás sorrendjének meghatározásakor az egészségügyi szakértők az ápolónők helyzetének javítását említették az első helyen, úgy érzik ugyanis, talán ez a legkritikusabb pontja az ágazatnak. Jelezte, Varga Mihály pénzügyminiszterrel hosszú órákon át dolgoztak ennek teljesíthetőségéért, és végül egy négy évre felosztott – 70 százalékot meghaladó – béremelési programot hirdettek meg.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2018. december 7-én.

MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!