keddtől

2020.02.03. 17:56

Országszerte viharos szélre kell számítani

Több megyében heves zivatarokat is hoz a hidegfront.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: kedd reggel eleinte a délnyugati, nyugati szél erősödik meg. Délelőtt a gyorsan északnyugatira forduló szél eleinte a Dunántúlon fokozódik viharossá, majd este északkeleten is viharos szél fog fújni.

A legerősebb lökések általában 70-95 kilométer/óra között várhatók, azonban a hegyvidéki részeken, valamint „az északnyugati szélre érzékeny” részeken 100-120 kilométer/óra közötti lökések is lehetnek.

Északkeleten a Bodrogköz lesz ilyen térség.

Keddre az erős szél miatt a fővárosra, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Délelőtt, a front betörésével egy időben a Dunántúlon (esetleg a középső országrészben) néhol zivatarok is kialakulhatnak.

A kevésbé szeles délnyugati tájakon zivatarok környezetében is lehet rövid, 80-100 kilométer/órás szélroham.

A zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

A várható sok eső miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést, de sokfelé lehet nagyobb mennyiségű csapadékra számítani. A Tata-Szeged vonaltól északkeletre 10 milliméternyinél több eső várható, északkeleten (Észak-Alföld, Északi-középhegység keleti része) a 20 millimétert is meghaladhatja a 24 óra alatt leeső csapadék. Kedd délután a Zemplénben, a Mátrában és a Bükkben (valamint a Bakonyban és a budai hegyekben is) az eső átvált havas esőbe, hóba.

Ott az esti órákban pár centiméter vizes, tapadó hó eshet.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet hajnalban plusz 3 és 8 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között valószínű. A hidegebb az északkeleti határ mentén, míg a melegebb délnyugaton lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!