akció

2019.09.14. 12:33

Összefogott a magyar hatóságokkal az FBI, két bűnözőt kaptak el itthon

A csalók összesen 145 millió dollár kárt okoztak.

Forrás: Shutterstock

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködésben őrizetbe vettek két, Budapesten bujkáló férfit, akiket nemzetközi elfogatóparanccsal köröztek – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Közölték: az amerikai hatóságok átutalásos csalás bűntett elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot egy 44 éves amerikai állampolgár ellen.

A férfi által vezetett csoport amerikai befektetőktől összesen 3,5 millió dollár értékben csalt ki pénzösszegeket jelentős hozamú befektetések ígéretével, amelyeket azonban nem teljesítettek. A férfit a VIII. kerületben fogták el.

Szintén az Egyesült Államok körözte azt a 28 éves francia-izraeli állampolgárt, aki egy olyan nemzetközi bűnbanda tagja volt, amely több tízezer amerikai sértettet – jellemzően nyugdíjast – károsított meg kisösszegű megtakarítások jelentős hozamú befektetésének ígéretével.

A szervezetten működő elkövetők több országban – így Mauritiuson és Ukrajnában – is működtettek „hívásfogadó központokat” és erőszakos stílusban, vissza nem térő és egyszeri lehetőség ígéretével vették rá a magánszemélyeket az átutalásokra.

Az elkövetők összesen 145 millió dollár kárt okoztak az amerikai sértetteknek. Az ebben az ügyben kiszabható büntetési tétel felső határa húsz év szabadságvesztés. A férfit a főváros VI. kerületében fogták el.

A rendőrök mindkét férfit kiadatási őrizetbe vették, az Egyesült Államok részére történő kiadatásukról a későbbiekben dönt a bíróság.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!