katasztrófa

2018.08.21. 15:01

Ötszáz fölött az indonéz földrengés halálos áldozatainak száma

A kormány komoly erőfeszítéseket tesz a természeti csapásban megrongálódott vagy összeomlott közel 74 ezer ház újjáépítésére.

Az áldozatok 80 százaléka az augusztus 5-i, 6.9-es erősségű rengésben vesztette életét, míg a többi az előző, július 29-i földmozgáskor, illetve a most vasárnap bekövetkezett két újabb, nagy erejű rengésben.

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéz katasztrófavédelmi hatóság szóvivője mindezt egy sajtótájékoztatón ismertette, hangsúlyozva, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a természeti csapásban megrongálódott vagy összeomlott közel 74 ezer ház újjáépítésére, a vasárnap bekövetkezett újabb földrengés azonban egyelőre hátráltatja ezeket az erőfeszítéseket.

A vasárnapi, 6,9 erősségű földrengés a korábban csak kisebb károkat szenvedett épületek közül sokat súlyosan megrongált, vagy teljesen lerombolt – tette hozzá.

Az indonéz elnökre, Joko Widodóra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy a földrengéseket „országos katasztrófának” minősítse, azonban a katasztrófavédelem szóvivője úgy véli, erre nincs szükség, s hozzátette, hogy Indonéziának nincs szüksége külföldi segítségre sem. „Még egy olyan ország is, mint Japán, ahol sok a földrengés, csak egyszer kért külföldről segítséget, mikor 2011-ben egy időben sújtotta földrengés és cunami” – mondta.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. A Föld aktív és szunnyadó tűzhányóinak csaknem háromnegyede abban a térségben található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!