a rakétákról hallgatnak

2019.09.12. 11:47

Peking azt várja Washingtontól, hogy folytassa tárgyalásait Észak-Koreával

Kína üdvözli Észak-Koreának a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások folytatására irányuló pozitív jelzéseit.

Kína üdvözli Észak-Koreának a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások folytatására irányuló pozitív jelzéseit, s azt várja Washingtontól, hogy tegyen lépéseket a tárgyalások folytatására – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vang Ji kínai külügyminiszter.

A phenjani vezetés hétfőn úgy nyilatkozott, hogy szeptember végén hajlandó lenne újabb tárgyalásokat folytatni Washingtonnal, de amennyiben az Egyesült Államok nem hajlandó változtatni a hozzáállásán, az egyeztetések kudarcba fulladhatnak.

Vang Ji szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a valódi előrelépéshez mindkét fél legfontosabb felvetéseit figyelembe kell venni, az egyoldalú engedmények kikényszerítése céljából alkalmazott szélsőséges nyomás gyakorlata a jövőben ugyanúgy nem fog működni, mint ahogyan a múltban sem vezetett célra.

„Észak-Korea idén már egy sor pozitív lépést tett, és arra kéri az Egyesült Államokat, hogy közeledjen felé ő is” – fogalmazott a kínai külügyminiszter, aki arról nem tett említést, hogy

a hét elején Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki egy nagy méretű rakéta-sorozatvető tesztelése közben.

Vang Ji ezúttal is megismételte Kínának azt az álláspontját, hogy a sikerhez enyhíteni szükséges az Észak-Korea ellen érvényben lévő nemzetközi szankciókat.

A kínai külügyminiszter szeptember elején három napos hivatalos látogatást tett Észak-Koreába, miután júniusban Hszi Csin-ping kínai elnök delegációjának tagjaként utazott Phenjanba.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök legutóbb júniusban, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben találkozott egymással.

Akkor abban állapodtak meg, hogy folytatódnak a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások, miután a két vezető februári, hanoi csúcstalálkozója megállapodás nélkül szakadt félbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!