Hallgassa élőben!

Radikális szalafista csoportot oszlattak fel Berlinben

Dicsőítette az Iszlám Államot, zsidók meggyilkolására buzdított és üdvözölte a francia tanár, Samuel Paty brutális lefejezését is az a szalafista szervezet, melynek működését csütörtökön tiltották be Berlinben.

Betiltotta a „Jamaatu Berlin” vagy más néven „Tauhid Berlin” nevű fegyveres, szalafista egyesületet Andreas Geisel tartományi belügyminiszter Berlinben – számol be a V4NA.

Az egyesület tagjai a hírhedt Fussilet-mecsetből ismerték egymást. A Fussilet Egyesületet 2017 februárjában oszlatták fel, ahol Anis Amri is találkozott iszlamistákkal, aki a 2016-os berlini karácsony vásárban követett el terrortámadást. Amri akkor teherautóval hajtott a tömegbe 12 ember halálát okozva.

A csütörtökön feloszlatott Jamaatu Berlin egyesületnek nem volt saját imahelye. A Der Tagesspiegel arról ír, hogy feltehetően a még létező szalafista mecsetek sem voltak elég radikálisak a csoportosulásnak, mely nyilvánvalóan a Fussilet-mecset hagyományait követte.

A tagok nyíltan kiálltak a tavaly októberben brutálisan lefejezett tanár, Samuel Paty meggyilkolása mellett, dicsőítették az Iszlám Állam „harcát” és zsidók meggyilkolására biztattak. Nézeteiket röpcédulákon terjesztették, a fiatalokat pedig gyakran úgy szólították meg, hogy az utcán ajándék Koránt adtak nekik.

A csoport vezetői Jarrah B., ismert nevén Abu Umar és felesége voltak. Az egyesületnek volt férfi és női ága is, mely egyfajta házasságközvetítőként összehozta a szalafista nőket a radikális férfiakkal. A Jamaatu Berlin több tagja ellen is folyik büntetőeljárás, többek között rendőrökkel szembeni fenyegetés miatt, a csoport két tagját pedig úgy tartják nyilván, mint potenciális terrorista.

Csütörtökön mintegy 850 rendőr – köztük a különleges munkacsoport tagjai – 24 lakást és további 19, a csoport tagjaihoz köthető objektumot vizsgált át Berlinben és a környéken egy nagyszabású razzia keretében.

A csoport megsértette az alkotmányos rendet, elutasítják a jogállamiságot és a demokráciát, mondta Andreas Geisel tartományi belügyminiszter az ügy kapcsán. Hozzátette, a Jammatu Berlin támogatta a fegyveres dzsihádot és az öngyilkos merényleteket is.

Hozzászólások

Magyar Kupa
A Veszprém visszahódította a kézilabda-trófeát
menekültek a rendőrök elől / 1 perce
Két magyar meghalt, öten súlyosan megsérültek egy autós üldözésben Bajorországban
Egy ideiglenes rendszámmal ellátott BMW sofőrjét akarták igazoltatni a rendőrök, de az autó elhajtott, később pedig egy fának csapódott.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÓZSA IMRE 2021. április 1-én életének 64. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. április 16-án 13.00 órakor veszünk búcsút a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett, édesapánk, nagypapánk SZPISJÁK IMRE (1953. június 4.) hosszan tartó betegség után örökre megpihent. Temetése 2021. április 16-án 15.00 órakor lesz a kenderesi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ILLÉS MIHÁLY 2021. március 24-én, 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk búcsúztatója 2021. április 13-án, 11.00 órakor a tiszasülyi temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁLMÁN ANTALNÉ (született: Rimaszombati Róza) 2021. április 1-én életének 101. évében örökre megpihent. 2021. április 14-én 11.00 órakor veszünk tőle végső búcsút a karcagi Borjú dűlő temető ravatalozójában. Emléke örökre szívünkben él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám BALÁZS LÁSZLÓNÉ (született: Héja Erzsébet) 2021. március 26-án életének 87. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 14-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temetőben. A gyászoló család Táviratcím: 5008 Szolnok, Nagymező mellékköz 3.
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk HORVÁTH JÁNOS halálának 5. évfordulóján. "Milyen szomorú, mindig egyedül lenni, valakit mindenütt hiába keresni, valakit várni, ki nem jön soha többé, valakit szeretni titkon örökké." Szerető feleséged és családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. SZOLGA FERENC (fog- és szájbetegségek szakorvosa, implantológus) 2021. március 27-én elhunyt. Temetése szűk családi körben történik. A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik PUSZTAI SÁNDORNÉ (született: Kozma Edit) temetésén részt vettek, gyászunkban, mély fájdalmunkban őszinte részvéttel osztoztak. Köszönet a vigasztaló szavakért és a szeretet virágaiért. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BOROS PÁLNÉ (született: Szabó Irén) halálának 6. évfordulójára. Emléke szívünkben örökké él. Fájó szívvel emlékezik a családod Elízium Kft.
MEGEMLÉKEZÉS GYURSÁNSZKI GYÖRGY halálának 20. évfordulójára. "Oly szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindig hiába keresni, valakit várni ki nem jön el többé, valakit szeretni szívből örökké." Örökké szerető feleséged
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, tatánk, déditatánk ONDOK ISTVÁN ANDRÁS (a Szolnoki Papírgyár volt dolgozója) életének 77. évében, 2021. március 6-án örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása a járványügyi helyzetre tekintettel 2021. március 25-én szűk körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik FEKETE FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család
"Láttam továbbá a nap alatt: nem a gyorsak győznek a futásban és nem a hősök a harcban, így a kenyeret sem a bölcsek szerzik meg, s a gazdagságot sem az okosak, és nem is a hozzáértőké a kegy. Sokkal inkább az idő és a sors éri utol őket mind." (Préd. 9.12) Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki szerette, tisztelte és ismerte, hogy SZÉCSI IMRE életének 54. évében 2021. március 28-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. Kérjük, hogy részvétüket otthoni emlékezéssel, gyertyagyújtással fejezzék ki. A gyászoló család
“Lelked reméljük békére talált, s Te már fentről vigyázol Ránk! Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökké emlékezünk!” SZENTMIKLÓSI LAJOS ISTVÁN (1961-2020) halálod 1. évfordulóján fájó szívvel emlékeznek rád gyermekeid, családod és szeretteid
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy VÁCI VIKTÓRIA türelemmel viselt hosszú betegség után életének 37. évében, 2021. március 10-én örökre itt hagyott bennünket. Szeretett halottunkat a 2021. április 9-én a 11.30 órakor a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában tartandó végső búcsúztatótóját követően kísérjük utolsó útjára. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS NÁN JÁNOSNÉ (született: Farkas Erzsébet) hálálának 1. évforduján. "Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk. Rád örökkön örökké emlékezünk." Szerető férjed, lányod és vejed, unokáid, dédunokáid és családjaik Szolnok
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyám, Nagymamánk STAUB ISTVÁNNÉ (született: Sándor Eszter) életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 8-án 13.00 órakor a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy ZSARNAI BÉLA a Szolnok Megyei Sütőipari Vállalat nyugalmazott igazgatója életének 92. esztendejében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Gyászolják felesége, gyermekei, unokái, dédunokái. Táviratcím: Zsarnai Marianna 5000 Szolnok, Mikszáth köz 2.
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy imádott édesapánk, nagyapánk, társunk; szeretett testvérünk, bátyónk GULYÁS LÁSZLÓ "Teofil" életének 66. évében, 2021. március 29-én tragikus hirtelenséggel visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága halottunk végső nyugalomba helyezésére a szolnoki ravatalozóban, koporsós búcsúztatás formájában, 2021. április 7-én 14.30 órakor kerül sor. Lelkét Isten kegyelmébe ajánljuk.
El nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy GAZSÓ MIHÁLY építész méltósággal viselt, hosszú betegség után 2021. március 27-én, életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 14-én 11.30 órakor lesz Szolnokon a Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében. Kérjük tisztelőit, ismerőseit, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Nyughelyére csak a gyászoló család kívánja kísérni. A gyászoló család
gyönyörű / 1 órája
Teljesen meztelenül pózol a kertben a terhes Mihalik Enikő
Galériával / 2 órája
Várhatóan májusra végeznek a szolnoki Ormos park kialakításával
Mészáros Géza / Szoljon.hu
bronzmeccs / 2 órája
Hétméteresekkel a Balatonfüred nyerte a bronzérmet a kézilabda Magyar Kupában
toplista / 3 órája
A Barcelona a világ legértékesebb futballcsapata
Kosárlabda / 3 órája
Később kezdődik a rájátszás a kosárlabda NB I.-ben
Varga Balázs
rejtély / 3 órája
Feltehetőleg saját unokája holttestét rejti egy 17. században élt püspök koporsója