Robbanásközeli a helyzet az olasz partoknál

Kritikus, robbanásközeli a helyzet a spanyol civil mentőhajó, az Open Arms fedélzetén, amely az olaszországi Lampedusa partjainál vesztegel – figyelmeztetett a hajó kapitánya.

„Ez a bomba minden másodperccel közelebb kerül a robbanáshoz. Vagy valaki most átvágja a vörös vezetéket, és hatástalanítja, vagy az Open Arms fel fog robbanni” – húza alá Marc Reig.

A hajó fedélzetén 134 ember várakozik, többségük több mint két hete van a zsúfolt hajón, de az olasz kormány hónapok óta nem hajlandó fogadni a hajókat, amelyek embereket vettek a fedélzetükre a Földközi-tengeren. Az RTVE spanyol tévécsatorna riportjában kimerült és dühös embereket mutatott be, akik nem értik, hogy miért nem léphetnek ki a hajóból a látótávolságban lévő Lampedusa szigetére.

A riport szerint az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és nagyon idegesek, egyesek azzal fenyegetőznek, hogy a vízbe ugranak.

Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter szombat délután Giuseppe Conte kormányfőnek küldött és nyilvánosságra hozott levelében azt írta:

„akarata ellenére”, de a miniszterelnök kérésére engedélyt ad arra, hogy a 18 évesnél fiatalabbak elhagyhassák az Open Armsot, és partra szállhassanak Olaszországban. Az olasz hatóságok tájékoztatása szerint a fedélzeten lévő 134 emberből mintegy harminc fiatalkorú.

Matteo Salvini előzőleg a Twitteren azt írta, hogy a hajó az eltelt 16 nap alatt nyugodtan elérhette volna Spanyolországot. Hat uniós tagállam, köztük Németország és Spanyolország is vállalta, hogy befogadják a hajón lévőket, akik egyelőre nem szállhatnak partra Olaszországban.

Szicíliától délre egy másik hajó, az Ocean Viking 356 emberrel a fedélzetén várja az engedélyt, hogy utasaival biztonságos kikötőbe hajózhasson.

Hozzászólások

drasztikus
Nem reklámoznak többé e-cigarettát nagy médiacsoportok
van esély / 1 órája
A brit Brexit-miniszter szerint lehetséges a megállapodás
A delegációk jövő héten találkoznak technikai jellegű egyeztetések céljából.
Gyász
Emlékezés POLÓNYI LÁSZLÓ halálának 1 évfordulóján. ,,Ha már nem vagyok nyisd ki majd az ablakot. Kutasd az ég mélyét, a csillagok fényét. Megszólal egy húr, a lelked húrja szól, eljátszik egy dallamot, az a dallam én vagyok. De akkor már nem vagyok." Lánya és felesége
,,Küzdöttél de már nem lehetett, Most átölel a csend és a szeretet." Mály fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS 2019. augusztus 18-án, 75 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. szeptember 27-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család, Szandaszőlős
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Anyósom, Nagymamánk, Dédnagymamánk POZSIK SÁNDORNÉ (született: Vidra Erzsébet) életének 84. évében, 2019. szeptember 13-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család PRG Temetkezés
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesapánk PAP GÉZA 2019. szeptember 9-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. szeptember 26-án 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kősöri úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) temetésén részt vettek sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA. Ma 20 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JENŐNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DÉNES életének 72. évében, 2019. augusztus 31-én elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család. PRG TEMETKEZÉS
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKATOS ANTALNÉ (Született: Szabó Zsuzsanna) életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, Nagyapánk TOLNAI MIKLÓS 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14.30 órakor lesz Szolnokon, a római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk PUKÁNSZKY FERENCNÉ (született: Deme Veronika Mária) életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) halálának 28. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rád! Szerető: férjed, lányaid, vejed, unokáid, unokai megyeid és dédunokáid.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAJOR JÓZSEF (1965-1999) halálának 20. évfordulójára. Suhanva száll az élet tova, fájó emlékként dereng a múlt. 20 éve már, hogy elmentél, de élénken bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked. Nem feledjük el szavad, Minden ami voltál a lelkünkben marad. Szívünk nem felejt el soha. Apu, Anyu, Krisztina, Marietta
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk RÁCZ EMIL (nyugdíjas pedagógus) életének 77. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, LŐKÖS KÁLMÁNNÉ (született: Hajdu Piroska) búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARTA JÓZSEF a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság nyugállományú alezredese 2019. szeptember 10-én, életének 63. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Polgári szertartással történő búcsúztatása 2019. szeptember 19-én 14:30-kor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Gyászoló felesége, fiai, menye, unokája, édesanyja, anyósa és sógora ,,Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.” (Márai Sándor)
EMLÉKEZÉS KAPÁS JÓZSEF ,,Kistesó" halálának 10. évfordulója alkalmából. ,,Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok" Soha el nem múló szeretettel feleséged és fiad
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ÖDÖN (nyugdíjas agrármérnök) életének 84. évében, 2019. szeptember 3-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 16-án 14.00 órakor lesz Szolnokon, a temetői Szentlélek templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JENŐNÉ (született: Balogh Julianna) 83 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 17-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
modellország / 2 órája
Giorgia Meloni: Magyarország megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
egy új korszak nyitánya / 2 órája
Kilencven éve mutatták be az első hangosfilmet hazánkban
sors / 2 órája
Elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője
Labdarúgás - megye I. / 2 órája
Jászárokszállás és Jászfényszaru csap össze
Varga Balázs
galériával / 3 órája
Szászberek rákerült Magyarország sporttérképére
Czakó Nóra
így már 40 van / 3 órája
Öt elemmel bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke