baleset

2021.05.03. 06:13

San Diego közelében sziklának ütközött egy embercsempészhajó

A vízimentők jet skikkel és mentőcsónakokkal siettek a bajba jutottak segítségére.

Sziklaszirtnek ütközött és kettétört egy túlzsúfolt, feltehetően embereket csempésző hajó vasárnap San Diego partjainál, a balesetben legalább hárman meghaltak és több mint kéttucatnyian megsérültek – közölték a helyi hatóságok.

A tizenkét méter hosszú kabinos motorcsónak Point Loma parjtainál ütközött a szikláknak, majd tört ketté. Rick Romero, a Sand Diegó-i vízimentő szolgálat illetékese szerint először azt hitték, hogy egy ember van a hajón, de amikor a baleset történt, többtucatnyian kerültek elő belőle, és ugrottak be a vízbe.

A vízimentők jet skikkel és mentőcsónakokkal siettek a bajba jutottak segítségére. Több embert kimentettek a vízből, egyeseket újra kellett éleszteni. A parti őrség több hajója érkezett a helyszínre, hogy a túlélők után kutasson.

A hatóságok szerint a kabinos motorcsónak túl volt zsúfolva, mintegy harminc ember rejtőzött el benne, és nem voltak a fedélzeten életmentő eszközök. A parti őrség egyik illetékese, Jeff Stephenson azt mondta, minden jel szerint embercsempészhajó volt, és az Egyesült Államokban illegálisan bejutni próbáló embereket szállított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!