emlékezés

2017.10.05. 15:44

Simicskó: hinni kell a nemzeti ügyek sikerében

A honvédelmi miniszterelnök az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen a mai kor veszélyeiről is beszélt.

Budapest, 2017. október 5. Simicskó István honvédelmi miniszter beszédet mond az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyõrség Dandár állomáshelyén, a XI. kerületi Petõfi Sándor laktanyában 2017. október 5-én. A miniszter koszorút helyezett el Schweidel József vezérõrnagy és Lahner György vezérõrnagy szobránál. MTI Fotó: Kovács Attila

„Addig van hazánk, amíg hiszünk abban, hogy sikerre tudjuk vinni nemzeti ügyeinket”

- hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen.

Simicskó István hozzátette: 1848-ban és 1849-ben elődeink hősként viselkedtek, a lemondás helyett a bátor kiállást választották, s elindultak a magyarság nemzetté válásának útján.

Október 6-án egy olyan nemzeti tragédiára emlékezünk, amelyhez hasonlóba más országok beleroppantak – mondta a miniszter, majd hozzátette:

bár sokan mondják, hogy elbukott a szabadságharc, valójában „győztünk, mert ennek is köszönhető, hogy ma szabad, független és gyarapodó országban élhetünk”.

Mint mondta, az lett volna az igazi vereség, ha a szabadságharcosok nem fognak fegyvert. Kifejezték a haza iránti tiszteletüket, szeretetüket, megbecsülésüket, sokan életük feláldozásának árán is. Ezzel pedig példát mutattak nemcsak a mai magyaroknak, hanem a világ valamennyi polgára számára is – fűzte hozzá.

Napjainkban is vannak kihívások, veszélyek, mint például az új típusú népvándorlás, ezért is fontos, hogy ha a magyarság jövőjéről van szó, a nemzet képes legyen összefogni – mondta a politikus.

Az ünnepségen mások mellett Schweidel József vértanú tábornok leszármazottai, a Magyar Honvédség több katonája, valamint Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere és több kerületi vezető is részt vett.

A megemlékezés részeként a fővárosi Petőfi Sándor laktanya kertjében Schweidel József, valamint vértanútársa, Lahner György szobránál koszorúztak, majd a lélekharang hangja alatt felolvasták mind a tizenhárom vértanú nevét.

A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az aznap Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékeznek.

Az idei október 6-i nemzeti gyásznap központi programjai péntek reggel 8 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják, majd félárbocra engedik Magyarország lobogóját.

A Fiumei úti sírkertben 10 órakor tartanak ünnepséget és koszorúzást a Batthyány-mauzóleumnál, és idén is lesznek rendkívüli történelemórák, séták. A sírkertben október 6. és 13. között Hátrahagyottak emlékezete címmel szabadtéri kiállítással is megemlékeznek az aradi vértanúkra.

Borítókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!