Ország-világ

2021.07.24. 12:53

Szabadkozik az Amnesty International a Pegasus-ügyben

Egyre több állításról derül ki, hogy rendkívül ellentmondóak és nehezen bizonyíthatók.

Nincs bizonyíték arra, hogy mindenkit lehallgattak volna a Pegasus kémszoftverrel, aki szerepelt az Amnesty International ötvenezer nevet tartalmazó listáján – közölte a szervezet izraeli csoportja, hozzátéve: soha nem állították, hogy a közzétett lista az NSO izraeli cég Pegasus kémszoftverének listája lenne, a szervezet nemzetközi központja szerint mégis erről van szó.

Ugyanakkor abban egyetértenek, hogy semmi bizonyíték nincsen a lehallgatásukra azokon a készülékeken kívül, amelyeket megvizsgáltak

A portál összegezte a sajtóban közölt adatokat, amelyek szerint külföldön 67 készüléket vizsgáltak meg, és harminchétben találták meg a kémszoftver nyomait, míg Magyarországon öt készüléket néztek át, ebből három volt fertőzött.

Érdekessé teszi a szervezet körüli történetet, hogy az Amnesty International szerint ők le tudják buktatni az izraeli kémszoftvert, így bárki számára elérhetővé tették azt az alkalmazást, mellyel megvizsgálhatjuk, járt-e a telefonunkon a Pegasus nevű izraeli kémprogram. A Soros-szervezet a jelek szerint ezzel az alkalmazással vizsgálta meg Panyi Szabolcsék telefonjait is, akik ezek után a magyar kormány érintettségét kész tényként állították be – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert: a Pegasus-botránnyal a magyar baloldal a kormányt, szorosabban Orbán Viktort vette célba, azt állítva, hogy újságírókat figyeltek meg, bizonyítékok azonban eddig nem kerültek elő. Az is furcsa, hogy az állítólagos elszenvedők többsége éppen annak az orgánumnak a munkatársa, amely a sztorit megosztotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!