Iszlám Állam

2020.09.02. 23:30

Szaúd-Arábiában halálra ítélték a szervezet több feltételezett tagját

A vád szerint nyolc embert agyonlőttek egy síita mecsetben a kelet-szaúdi al-Ahsza tartományban 2014 novemberében.

Egy rijádi bíróság szerdán első fokon halálra ítélte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét feltételezett tagját, akik a vád szerint nyolc embert agyonlőttek egy síita mecsetben a kelet-szaúdi al-Ahsza tartományban 2014 novemberében.

A bírói testület 25 év börtönbüntetésre ítélt feltehetőleg szintén a dzsihadista szervezethez tartozó további három vádlottat „terrorművelet levezénylése” miatt a kelet-szaúdi ad-Daulában – tájékoztatott az al-Ikbaríja állami televízió. A csatorna nem hozta nyilvánosságra sem a vádlottak állampolgárságát, sem személyazonosságát.

A vádlottakat azért a támadásért ítélték el, amelyben nyolc szaúdi állampolgár vesztette életét, további egy megsebesült. A támadás egybeesett a síiták egyik legfontosabb ünnepével, az asúrával, amelyen Mohamed próféta unokája, Huszein imám mártírhalálának évfordulójáról emlékeznek meg.

2014. november 4-én három, csuklyát viselő férfi szállt ki egy kocsiból az imahellyel szemben, és válogatás nélkül tüzet nyitott az ott tartózkodókra puskákból és revolverekből.

A szaúdi hatóságok néhány héttel később letartóztatták a merénylet négy feltételezett elkövetőjét – mindnyájan szaúdi állampolgárok voltak -, valamint további 73 embert, köztük egy jordániai, egy katari és egy török állampolgárt. akik gyaníthatóan közvetetten segítséget nyújtottak a támadóknak,

A szaúdi belügyminisztérium akkor azt közölte, hogy a vádlottak közvetlen parancsokat kaptak az Iszlám Államtól.

A kelet-szaúdi régióhoz tartozó al-Ahsza és al-Katíf tartomány síita többségű, mintegy 10 százalékát teszi ki a túlnyomó többségében szunnita muszlim lakosságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!