A kormányzó

2018.06.18. 08:23

Százötven éve született Horthy Miklós

A trianoni nemzetgyilkossági kísérlet után talpra állította a megcsonkított országot.

Domonkos László

Ma százötven éve, hogy Horthy István és Halassy Paula gyermekeként a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen megszületett Horthy Miklós, később csaknem negyedszázadon át Magyarország kormányzója. Egy egész korszak fűződik a nevéhez. Életútja ismert – írja a magyarhirlap.hu megemlékező cikkében.

Annyi mocskot alighanem még nem hordtak össze magyar államférfiról az igencsak eseménydús legújabb kori magyar történelem során, mint 1945-től róla, jó háromnegyed évszázadon keresztül.

Volt fasiszta („Horthy-fasizmus”), antiszemita, népnyúzó, de legalábbis és minimum tehetségtelen, ostoba senkiházi (sok-sok egyéb mellett). Talán csak azt nem állították róla, hogy ő Belzebub és az Antikrisztus, szimultán. Magukat történésznek, szakembernek és hasonlóknak tituláló egyedek hosszú és unalmas, de annál jobban támogatott tanulmányféleségekben bizonygattak – mit is? Mindegy. Fő, hogy lejárató legyen. Negatív, felháborító vagy legalábbis szánalmas színben feltüntető. Démonizáló, deheroizáló, kiábrándító, elítélő, megutáltató, mocskoló, mindezt hol árnyaltabban, hol közvetlenebbül, netán időnként (egyre sűrűbben) körmönfontan „objektív” köntösben – a lényeg mindvégig egy és ugyanaz. De e tények is ismertek.

A Horthy család 1920 körül. Horthy jobbján István fia, balján felesége mellett Miklós és Paulette. Forrás: Wikipedia

Az már kevésbé, hogy például ő is az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja. Ugyanúgy belepusztul a forradalom leverésébe és a harcokba, mint Gérecz Attila a Klauzál téren, vagy az oroszok által agyonlőtt bármelyik pesti srác. („November 4-e után nem kapcsolta be a rádiót, nem olvasott újságot… teljesen meg volt törve… mindent egyfajta gépiességgel csinált, minden kezdeményezőkészség nélkül” – írja 1957. februári halála után a menye.)

Előbb azonban, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet után talpra állítja a jóformán kivégzett, agyoncsonkított, meggyalázott, kifosztott, majdhogynem megsemmisített országot.

Bevezeti az ingyenes gyógyellátást és a korszerű betegbiztosítást, a táppénz összege a fizetés ötven százalékáról ötvenöt-hetven százalékára nő, a baleseti járadék a teljes munkaképesség elvesztése esetén a bér 66,6 százaléka. Ezek a szolgáltatások a legfejlettebb országokéhoz viszonyítva is enyhén szólva figyelemre méltók voltak: az angliai betegségi táppénz például csak a fizetések tizennyolc-harminckét, a baleseti járulék csak harmincegy-ötvenhat százaléka.

A magyar csapatok bevonulása Kassára 1939-ben, a lovon Horthy Miklós kormányzó. Forrás: AFP / LAPI / Roger-Viollet / Roger-Viollet

Ötezer tanyasi iskolát építtetett. A szükségből erényt kovácsolva Szegedből egyetemi város lesz, és egyetemi klinikák sora épül, nem beszélve a város jelképévé lett dómról és az egyik legszebb európai térnek számító Dóm térről. És a lillafüredi Palota Szálló és a csepeli szabadkikötő, no meg a villamosított Budapest–Hegyeshalom vasútvonal. És a többi, és a többi.

Bevezeti a nyolcórás munkaidőt, és több mint egymillió-kétszázezer hold földet oszt szét. Saját vagyona egész kormányzói tevékenysége alatt egy cseppet sem nő, miként birtoka sem bővül egy centiméterrel sem. A pengő a harmincas években Európa hatodik legerősebb valutája. A kulturális élet soha nem látott virágzásnak indul, rendkívüli színvonal, elképesztő egyéni – Nobel-díj, Szent-Györgyi Albert – és kollektív teljesítmények.

Ünnepség a frontról hazatért katonák tiszteletére, a kormányzó kitüntetést ad át. Forrás: Fortepan / Wikipedia

A külföldi magyar intézetek kiépítése. Világszínvonalú oktatás.

A magyar sport a világ élvonalában. A magyar futballválogatott világbajnoki ezüstérmes. (Ne csak Puskásékat emlegessük!) A győri fegyverkezési program nagyságrendje a Magyar Honvédséget Európa legkiválóbb haderőinek sorába kívánja emelni. (Egészen más, tragikus kérdés, hogy ez a törekvés kettébe tört.) És az egyik legeslegnagyobb történet: a szívós, ügyes és felelősségteljes külpolitikával eléri, hogy az elszakított területek visszaszerzésével a magyarságnak végre a számára legfontosabb – a sikerélmény – megadassék.

Idős zsidó emberek könnyek között, szobájuk falán a kormányzó úr fényképével mesélik, mi mindent is köszönhettek azon a ’44-es nyáron a ténynek, hogy Horthy Budapestre rendeli Koszorús Ferenc ezredes páncélosait, így megmentve több százezernyi budapesti zsidót.

És a legjobbak nem felejtenek: ők biztosítják az emigrációban a család megélhetését.

A Fennvaló számon tartja a tényeket: míg Károlyi Mihály 1955-ben távozik ebből a földi árnyékvilágból, az elrabolt magyar területeket visszaszerző kormányzónak megadatik, hogy megérje a magyarság igazi, gyönyörű forradalmát. A kör bezárul.

Borítókép: Wikipedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!