mélységesen keresztyén ünnep

2018.08.19. 22:52

Szent István kijelölte azt az utat, amelyen a magyar politikának járnia kell

A politikus a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) Szent István-napi központi rendezvényén vett részt a drávaszögi Csúzán.

Augusztus 20. mélységesen keresztyén ünnep; Szent István kijelölte azt az utat, amelyen mind a mai napig a magyar politikának járnia kell – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vasárnap az MTI-nek telefonon.

Németh Zsolt kiemelte: „ahogy annak idején Szent István európai tekintélyre tett szert, úgy ma sem lehet kevesebb a célunk, minthogy azt az építkezést, amit a keresztény Európa érdekében teszünk, azt siker koronázza, és európai szinten is elismerés övezze ezeket az erőfeszítéseket”.

Úgy vélte: ez a szemlélet és ez a gondolkodás összeköti Magyarországot és Horvátországot, továbbá számos vonatkozásban mondható el, hogy „Magyarország és Horvátország harcostársakká váltak az elmúlt évtizedekben”. Magyar áldozatai is vannak a horvát függetlenségi háborúnak és immáron egy évtized óta zajlik egy nagyon fontos kétoldalú és közép-európai építkezés a két ország között – tette hozzá. „Eljött az ideje annak, hogy a gazdasági kapcsolatokat is elmélyítsük” – jelentette ki, majd kiemelte az infrastruktúra fejlesztését, az autópálya-, a vasúti-, valamint az energetikai összeköttetéseket.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a horvátországi magyarok és a magyarországi horvátok élvezik anyaországaik támogatását. Örömének adott hangot, hogy gyümölcsöző együttműködés alakult ki – mint mondta – különösen a gazdaságfejlesztési program keretei között Magyarország és a horvátországi magyarság között, amit széleskörűen támogat a horvát politika is.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, a horvát parlament magyar kisebbségi képviselője ünnepi beszédében megköszönte Magyarországnak, a magyar kormánynak, hogy az elmúlt években számos támogatást nyújtott a horvátországi magyarságnak és segítette a HMDK-t küzdelmeiben. Megfogalmazása szerint a Horvátországban élő magyaroknak lehet jobb sorsa, mint amilyen eddig jutott neki.

Hangsúlyozta: az érdekvédelmi szervezetben azért dolgoznak, azért küzdenek immár 25 éve, hogy ezt kiérdemeljék.

Német Zsolt a rendezvény előtt tárgyalásokat folytatott a HMDK vezetésével, valamint Miro Kovaccsal, a horvát szábor külügyi bizottságának elnökével. A horvát politikus szintén felszólalt a HMDK Szent István-napi központi ünnepségén. A két elnök abban is megállapodott, hogy a közeljövőben a magyar országgyűlés külügyi bizottsága ellátogat Zágrábba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!