Interjú

2018.10.11. 08:30

Szétválik a magán- és az állami egészségügy

Kidolgozta a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és rövidesen a kormány elé kerül a Magyarságkutató Intézetről szóló javaslat is – jelentette be Kásler Miklós.

Budapest, 2018. május 14. Kásler Miklós, az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) miniszterjelöltje a kinevezése elõtti meghallgatásán az Országgyûlés kulturális bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kásler Miklós a Magyar Időknek elmondta azt is: rövid időn belül a kormány asztalára kerül a javaslat, amelynek célja, hogy a betegeknek az ország egyetlen sürgősségi osztályán se kelljen órákat várakozniuk.

A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar egészségügy „követi a trendeket, fejlettebb a környékbeli országokhoz képest, sőt egyes ágazatok a kontinens élmezőnyébe tartoznak, még akkor is, ha összességében a felső harmad alsó felében vagyunk”. Rámutatott, hogy a közvélemény nem feltétlenül úgy látja a magyar egészségügy helyzetét, ahogy azt a média egy része közvetíti. Ezt illusztrálandó elmondta, hogy az Országos Onkológiai Intézetben negyedévente készítettek betegelégedettségi vizsgálatokat, és azok mindig 90 százalék körüli pozitív eredményt mutattak. Ezzel szemben – tette hozzá – „ha fél évszázadra visszatekintünk, hogy mit írnak a hazai daganatosellátás egészéről, azt látjuk, hogy nem vagy csak elvétve jelenik meg a kedvező megítélés. Ugyanez jellemzi a magyar egészségügy egészét.”

Fotó: Mirkó István / Magyar Idők

Az interjúban a miniszter kijelentette, hogy

kidolgozták a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat.

„Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani” – hangsúlyozta Kásler Miklós. Bejelentette azt is, hogy heteken belül a kormány elé kerülhet a sürgősségi ellátásról szóló javaslat, amelynek lényege, hogy a betegellátás célirányosan és szabályozottan történjen, hogy az országban egyetlen sürgősségi osztályon se kelljen a betegnek feleslegesen órákat várnia.

„Meggyőződésem, hogy a sürgősségi ellátás elsősorban szervezési kérdés. Nem állítom, hogy ez egyszerű, mert össze kell hangolni a háziorvosok, a szakrendelők, a kórházak munkáját, és természetesen egyéb módon is fel kell készülni egy a mostaninál biztonságosabb, hatékonyabb sürgősségi ellátásra. Ehhez – hasonlóan az új NAT bevezetéséhez – időre van szükség.

Már ezen a héten volt egy találkozó ez ügyben a helyettes államtitkár és a kórházigazgatók között”

– mondta a miniszter.

Fotó: Mirkó István / Magyar Idők

A kulturális erővonalak változásaival, valamint a magyarság eredetéről szóló, régóta húzódó vitával kapcsolatban Kásler Miklós reményét fejezte ki, hogy az újonnan alapítandó Magyarságkutató Intézet munkája segít tisztázni a helyzetet. Mint elmondta, az intézmény létrehozásáról szóló javaslat hamarosan a kormány elé kerül. „A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe.

Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket.

Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra” – mutatott rá a politikus.

A miniszter személyi változásokat érintő kérdésre válaszolva elmondta, hogy van jelöltje Nagy Anikó volt egészségügyi államtitkár posztjára, de egyelőre nem fedte fel a személyét. A Petőfi Irodalmi Múzeum éléről távozó Prőhle Gergely utódjával kapcsolatban kiemelte: „pályázatot írtunk ki, és az lesz a nyertes, akinek a munkáját a szakmai bírálóbizottság a legjobbnak ítéli.”

A teljes interjú a Magyar Idők oldalán olvasható.

Borítókép: Kásler Miklós 2018. május 14-én.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!