Diplomácia

2021.10.01. 14:25

Szijjártó: mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében (videó)

Mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez a koronavírus-járvány miatt most a biztonsági és civilizációs mellett komoly egészségügyi kockázatokkal is járna – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten Athénban 2021. október 1-jén.

Forrás: MTI / EPA / ANA-MPA

Fotó: Oresztisz Panajotu

A tárcavezető a görög kollégájával, Níkosz Déndiasszal tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a nemzetközi erők afganisztáni kudarca újabb, az eddigieknél súlyosabb bevándorlóáradattal fenyeget.

„A geopolitikai fejlemények nem a mi malmunkra hajtják a vizet, ez egészen biztos”

– fogalmazott.

Aláhúzta: fontos lenne elkerülni a 2015-ben elkövetett hibákat, azonban egyes nyugat-európai vezetők részéről ugyanolyan felelőtlen, meghívásként értelmezhető nyilatkozatok születnek, mint akkor.

A magyar és a görög kormány egyetért abban, hogy minél távolabb meg kell állítani az esetleges migrációs hullámokat, a bevándorláspolitikának pedig a határvédelemmel kell kezdődnie – szögezte le Szijjártó Péter.

„Az NGO-knak semmi keresnivalójuk nincs a határon, kerítésnek és fegyveres erőknek annál inkább”

– mondta.

Emellett helytelennek és árulkodónak nevezte, hogy az Európai Bizottság nem ad elegendő támogatást a határvédelmi intézkedésekhez, holott szerinte inkább ezeket kellene finanszírozni, nem a Nyugat-Európában már kudarcot vallott társadalmi integrációs kísérleteket.

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a kormány a hosszú távú magyar-orosz gázvásárlási szerződés sikeres megkötése ellenére folyamatosan tanulmányozza az újabb források bevonásának lehetőségét. Magyarország érdeklődik az izraeli és a ciprusi gázmezők kitermelése iránt, s érdekelt abban is, hogy új útvonal jöjjön létre Közép-Európa és a görögországi LNG-kikötők között – mutatott rá.

Kiemelte azt is, hogy

a görög-magyar kereskedelmi forgalom idén idáig 25 százalékkal növekedett, és az együttműködés fejlesztésének érdekében a magyar Eximbank 110 millió eurós hitelkeretet nyitott.

Végezetül elmondta, hogy a felek megerősítették együttműködésüket a keresztény közösségek védelme érdekében, és Magyarország készen áll részt venni a görögországi erdőtüzek során megrongálódott templomok helyreállításában.

Szijjártó Péter és Níkosz Déndiasz pénteken együttműködési megállapodást írt alá a diplomáciai képzési együttműködésről.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Níkosz Déndiasz görög külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten Athénban 2021. október 1-jén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!