Elmaradnak a csörték

2018.03.01. 16:06

Szijjártó Péter: Ausztria az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak

A két kormány visszatért a baráti kapcsolatokhoz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután osztrák kollégájával egyeztetett.

Forrás: MTI Fotó

A tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: a két ország „ezer szállal kötődik” egymáshoz, rendkívül jelentős a gazdasági együttműködésük. A migráció tekintetében pedig egyetértenek, hogy elsősorban a kiváltó okokat kell kezelni, és lehetséges a tengeri határ megvédése – fűzte hozzá.

Mint mondta, Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót. Az osztrák cégek a negyedik legjelentősebb befektetői közösséget adják Magyarországon, és 75 ezer embernek adnak munkát

- közölte.

Szijjártó Péter kitért arra: az elmúlt években súlyos viták voltak a kétoldalú kapcsolatokban – alapvetően a migráció körül -, de a mostani kormánnyal sikerült felszámolni ezt a méltatlan helyzetet. Üdvözölte, hogy a jelenlegi osztrák kormány a párbeszédre és a barátságra koncentrál, így elmaradtak a „csörték”, amelyek korábban megkeserítették a kétoldalú kapcsolatokat.

Közölte: a megbeszélésen téma volt a migráció.

Magyarország a kvótarendszert „csúfos kudarcnak tartja”, inkább a határvédelemre kell helyezni a hangsúlyt

- mondta. Hozzátette: a magyarok biztonsága az első számú szempont, „megvédjük a határt és fenntartjuk a jogot, hogy eldöntsük, ki jöhet be az országba és kivel élünk együtt”.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ migrációs csomagja felháborító, Magyarország azt akarja, hogy írják át és változtassák meg. A migrációbarát ENSZ-javaslatok helyett migrációellenes dokumentumra van szükség, Magyarország ezért benyújtja javaslatait, amiket délelőtt egy konferencián ismertetett – emlékeztetett.

Kijelentette:

nem a migráció megszervezését, hanem a megállítását kell kitűzni célként, és felháborító az a szélsőséges bevándorláspártiság, ami átsüt a csomagból.

Szijjártó Péter elmondta: osztrák partnerével beszéltek továbbá az EU bővítéséről, és a nyugat-balkáni országok számíthatnak Magyarország támogatására a csatlakozási folyamatban. A schengeni rendszert illetően közölte: az övezet túlélése az európai gazdasági versenyképesség egyik legfontosabb eleme.

Karin Kneissl osztrák külügy- és integrációs miniszter hangsúlyozta: az év második felében országa tölti be az EU soros elnöki posztját, és ezen időszak alatt a szubszidiaritásra helyezik a hangsúlyt. A migráció és a menekültügy tekintetében a tagállamoknak még konzultálniuk kell – vélte.

Úgy látja, az európai szabadságjogok fontos eleme a személyek és áruk szabad áramlása, és ezt biztosítani kell a hatékony külső határvédelem mellett.

Az osztrák tárcavezető szerint a Nyugat-Balkán nemcsak földrajzi, hanem történelmi szempontból is Európa része, ezért Ausztria kötelességének érzi, hogy továbbvigye az EU bővítésének ügyét.

Arról is beszélt, hogy Ausztria megkülönbözteti a legális és az illegális migrációt. Karin Kneissl megjegyezte: a paksi bővítés ügyében Ausztria és az Európai Bizottság között van vita, nem kétoldalú kérdésről van szó.

Kérdésre Szijjártó Péter elmondta:

Magyarországnak vitája van mindenkivel, „aki pártolja a migrációt”, aki meg akarja nyitni az európai határokat korlátlanul mindenki előtt, és aki bevándorlóországgá akarja tenni Magyarországot, és Soros György ilyen.

Ugyancsak kérdésre közölte: nincs napirenden a V4 bővítése, de fontos a szoros együttműködés Ausztria és a visegrádi csoport között.

Borítófotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Karin Kneissl osztrák külügy- és integrációs miniszter kezet fog a megbeszélésük utáni sajtótájékoztatón a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. március 1-jén.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!