Biztonsági kérdések

2017.11.22. 14:35

Szijjártó Péter: Soros György támadása újabb lendületet vett

Érdemes megnézni, hogy Soros György milyen mértékben támogatta a bevándorlást pártoló civil szervezeteket, és milyen pompával fogadják Brüsszelben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A kormány független, kizárólag a magyar emberek érdekeit képviselő politikát folytat, és amíg hivatalban lesz, addig ez így is marad – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette:

Soros György érdekeivel mindez ellentétes, terve pedig Európának az elmúlt években tömegessé nőtt illegális bevándorlást hozott.

A miniszter kiemelte: a kormány számít az emberek segítségére, hiszen minél többen vesznek részt a nemzeti konzultációban, minél szélesebb a politikai támogatottság, annál hatékonyabban lehet fellépni az ország biztonsága érdekében.

Szijjártó Péter szerint az illegális migráció egyértelműen biztonsági kérdés. Emlékeztetett: az elmúlt években Európában 27 nagy terrortámadás 330 halálos áldozatot követelt.

Kijelentette: érdemes megnézni, hogy Soros György milyen mértékben támogatta a bevándorlást pártoló civil szervezeteket, és milyen pompával fogadják Brüsszelben. Ebből kiderül, hogy

a nemzeti konzultációról küldött üzenete a magyarázkodás kategóriájába tartozik

- tette hozzá.

Magyarország ma nem lenne biztonságban, ha Soros György érdekei érvényesülnének – hangsúlyozta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!