ellentétes a józan ésszel

2018.07.13. 17:35

Szijjártó Péter szerint ki kell lépni a migrációs csomag elfogadási folyamatából

Mivel az ENSZ globális migrációs csomagja kötelező lesz a tagállamokra, Magyarországnak ki kell lépnie az elfogadás folyamatából, világossá téve, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését, iránymutatását sem – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a globális migrációs csomag szövegének előkészítése most véget ér, és a szöveg kidolgozásával megbízott két társelnök az általuk elkészített javaslatot átadja az ENSZ-közgyűlés elnökének, aki pedig decemberben a marokkói Marrákesben megrendezendő állam- és kormányfői csúcstalálkozón annak elfogadására tesz javaslatot.

Szijjártó Péter kiemelte: a globális migrációs csomag végleges szövege „teljesen ellentétes a józan ésszel, Magyarország érdekével és az európai biztonság helyreállításának szándékával”. Ez a csomag „eszement módon kívánja ösztönözni a migrációs folyamatokat, kizárólag Afrika, Latin-Amerika és a kis szigetországok érdekeit vette figyelembe akkor, amikor a migrációt alapvető emberi jogként határozza meg. Ez ”egy hamis megközelítés„ – mutatott rá.

Úgy vélte, ugyanakkor a csomag ”egyáltalán nem törődik azon emberek létező alapvető emberi jogával, akik a saját hazájukban biztonságos és nyugodt körülmények között kívánnak élni„. A szöveg szerint a középpontban az ember áll, de ez nem így van, mert a csomag ”kizárólag a migránsok érdekeit veszi figyelembe„ – közölte.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy a csomag olyan kötelezettségeket ír elő a tagállamoknak, amelyek meghívásként értelmeződnek a migránsok számára, és amely intézkedések végrehajtása újabb milliós bevándorlási hullámokat fog generálni. A csomag elő akarja írni minden országnak, hogy minden szolgáltatást adjanak meg minden migránsnak, a migrációs útvonaluk minden pontján, és ezek a szolgáltatások legyenek egyenlők azokkal, amelyeket a saját állampolgáraiknak biztosítanak – magyarázta. Hozzátette: emellett folyamatos információellátást kell biztosítani a migránsoknak, továbbá a kommunikáció lehetőségét is az otthon maradottakkal.

Szijjártó Péter elmondta: a csomag azt is elő kívánja írni az országoknak, hogy biztosítsanak a migránsoknak indulásuk előtti és érkezésük utáni képzéseket, bővítsék ki a panasztételi lehetőségeiket NGO-k bevonásával, pénzhazautalásaikat részesítsék kedvezményekben, az illegális migránsokat hazaküldés helyett legális státusba helyezzék át, valamint a befogadókapacitásokat folyamatosan növeljék. A határvédelmet pedig emberi jogi és nem biztonsági kérdésként kellene kezelni – fűzte hozzá.

Úgy látja, ezek az intézkedések veszélyt hoznak az alkalmazó országokra és újabb migrációs hullámok megindulását fogják kiváltani.

A tárcavezető hangsúlyozta: a korábban állítottakkal szemben a globális migrációs csomag a nemzetközi jogrendszer részévé fog válni, hivatkozási pont lesz a nemzeti és nemzetközi jogalkalmazásban, ezért írja elő, hogy minden országnak saját nemzeti programot kell kidolgoznia a csomag intézkedéseinek alkalmazására és végrehajtására.

Megjegyezte: ez ugyanaz a folyamat, mint amit korábban ”a kvótákkal játszottak le az Európai Unióban„, először mindenképpen azt a látszatot keltették, hogy a kvóták csak önkéntesek lesznek, majd a végén kötelezőek lettek.

A külügyminiszter elmondta: mivel a csomag előírja nemzeti programok megalkotását a végrehajtás érdekében, szerdán arra tesz előterjesztést a kormánynak, hogy Magyarország lépjen ki a globális migrációs csomag elfogadásának folyamatából, és tegye világossá, hogy semmilyen módon nem tartja önmagára nézve irányadónak a csomag egyetlen intézkedését vagy iránymutatását sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!