Járvány

2021.05.11. 12:21

Szita Károly: a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, mint a kormánypártiak

A Gyurcsány-kormány idején ha baj volt, mindig az emberektől vettek el – mondta a politikus.

A baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak a kormánytól kompenzációként, mint a kormánypártiak – erről beszélt Kaposvár fideszes polgármestere kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szita Károly, aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke is, kifejtette: az iparűzési adó mértékének csökkentése az önkormányzatok számára ugyan kiesés, de 150 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál, és ez tartotta meg a gazdaságot, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek.

Felidézte: a kormány azt a vállalást tette, hogy egyenként leül tárgyalni az önkormányzatokkal, miután azok elkészítették a 2021-es költségvetésüket és „ahol nagyon szorít a cipő”, ott segítséget nyújt. Emlékeztetett arra is, hogy

a 25 ezer fő alatti településeket 100 százalékban kompenzálta a kormány, a 25 ezres lélekszám feletti településeket pedig rászorultsági alapon.

Szita Károly jelezte, hogy a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, de szakmai alapon született a döntés, „és ez rendjén van”. Példaként említette, hogy nem kapott kompenzációt Veszprém vagy Székesfehérvár, ugyanakkor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely 600 milliót, Pécs pedig több mint kétmilliárd forintot kap, tehát – mutatott rá – „a baloldal riogatása alaptalan volt”.

Hozzátette:

Budapest azért nem kapott kompenzációt, mert a legerősebb, leggazdagabb településként 120 milliárdos betétállománnyal rendelkezik, és nincsenek működési gondjai.

A fideszes politikus kitért arra is, hogy a Gyurcsány-kormány idején ha baj volt, mindig az emberektől vettek el, vagy átadták a központi feladatokat az önkormányzatoknak.

Szita Károly álláspontja szerint a koronavírus-járvány kezelése egyértelműen igazolta 2010-ben kezdett a gazdaságpolitikát, amely szerint „hogyha baj van, adni kell”. Ezért vállalta át a kormány az önkormányzatok adósságait annak idején – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a pandémia alatt adót csökkentett a kormány, a vendéglátósoknak támogatást adott. Ez a normális válságkezelés – értékelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!