Járvány

2020.03.04. 22:59

Szlovéniában is megjelent a vírus

A beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett az országba.

Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget – közölte az ügyvezető kormány.

Marjan Sarec szlovén ügyvezető kormányfő szerda este Twitter-oldalán tette közzé a hírt.

Ales Sabeder ügyvezető egészségügyi miniszter nem sokkal később rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta: a beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg pedig a ljubljanai kórházban van karanténban.

Maja Socan, a szlovén közegészségügyi intézet szóvivője közölte, most arra összpontosítanak, hogy felkutassák azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személlyel, és kiderítsék, hogy hol fertőződhetett meg.

Szlovéniában ez az első koronavírus-fertőzés. Két szlovén állampolgár korábban megfertőződött a Japánban tartózkodó Diamond Princess brit-amerikai üdülőhajón, de őket Japánban kezelik.

Szlovénia múlt hétfő óta fokozott készenléti állapotot vezetett be a koronavírus-járvány elkerülésére az olaszországi fertőzések miatt. Az országban eddig 352 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!