Lakhatás

2018.03.04. 15:57

Szociális lakásügynökséget hozna létre és bérlakásokat építene az LMP

Az LMP felszámolná a lakhatási válságot, hogy senki se maradjon lakás nélkül. A többi között szociális lakásügynökséget hoznának létre, földgáz- és tűzifa-támogatási programot indítanának és bérlakásokat építenének a rászorulóknak - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje. 

A társelnök szerint az elmúlt nyolc évben semmit nem tett a kormány a lakhatási válság felszámolásáért. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor repülőjegyet adott az embereknek, az LMP azonban lakást ad majd.

Pártja tíz pontba szedte a teendőket, amelyek között szerepel a bérválság felszámolása progresszív adózás bevezetésével, a közszféra béreinek rendezése 300 milliárd forintból és egy 50 milliárd forintos bérlakásépítési program is, amelynek eredményeként a rászorulóknak, az egyszülős családoknak, a gyermekeseknek vagy az önállósuló fiataloknak biztosítanának otthont.

Az LMP, amely alapjoggá tenné a lakhatást, tovább segítené a devizahiteleseket, 5 százalékra mérsékelné a lakásfelújítás áfáját, a Paks II.-re szánt pénzből pedig családonként 1 millió forinttal járulnának hozzá napelemek elhelyezéséhez. A devizahitel-károsultak segítésére 260 milliárd forintos alapot hoznának létre abból a pénzből, amelyet a nemzeti bank nyert a hitelek forintosításán.

Vágó Gábor, az LMP képviselőjelöltje arról számolt be: a szociális lakásügynökség létrehozásával az országban üresen álló mintegy 150 ezer lakás kiadását szorgalmaznák, állami garanciavállalás mellett. Emellett a hajléktalanokat is segítenék abban, hogy ne kelljen az utcán élniük.

Közölte azt is: úgy változtatnának a jogszabályokon, hogy az albérlőknek is legyenek jogai, de a főbérlő se legyen kiszolgáltatva. Ezt úgy fogalmazta meg: az államnak főbérlőként kellene fellépnie a piacon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!