Válaszlépés

2021.08.17. 09:50

Tajvan közelében gyakorlatozott a kínai hadsereg

Fegyveres gyakorlatot tartott Tajvan déli partjai és légtere közelében a kínai hadsereg kedden – jelentette a kínai hadsereg keleti hadtest-parancsnokságának közlésére hivatkozva a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.

A közlés szerint a gyakorlat válaszlépés volt a „külső erők beavatkozására”, valamint a tajvani „függetlenségpárti erők provokációira”.

Kína saját területe részének tekinti az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant. Peking és Tajpej között a viszony több éves közeledés után ismét fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az egy-Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvan ellen, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

A Global Times című kínai lap hétfőn vezércikkben taglalta, hogy az Afganisztánban kialakult helyzetből a tajvani vezetésnek is tanulnia kellene. A cikk szerzője rámutatott „az amerikai csapatok kivonulása a kabuli kormányzat gyors vesztéhez vezetett”, és úgy értékelte, hogy ez „súlyos csapást mért az Egyesült Államok szavahihetőségére és megbízhatóságára”. Emlékeztetett: Ázsián belül Tajvan támaszkodik a legnagyobb mértékben az Egyesült Államok védelmére.

Washington ugyan hivatalos diplomáciai kapcsolatot nem tart fenn Tajvannal, de a sziget legnagyobb fegyverszállítója és rendszeresen küld hadihajókat a Tajvani-szorosba a szabad hajózás elvének demonstrálására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!