Járvány

2021.05.12. 10:44

Tajvanon nő a fertőzöttek száma, az elnök nyugalomra intette a lakosságot

Caj Jing-ven tajvani elnök szerdán nyugalomra intette a lakosságot, miután a szigeten az eddigieknél több, 16 újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a nap folyamán.

„A kihívás jelenleg is komoly. Kérem, legyenek éberek, és kövessék az iránymutatásokat. Meggyőződésem szerint képesek leszünk együtt felülemelkedni ezen a kihíváson” – mondta az elnök a Demokratikus Haladó Párt (DPP) székházában.

Csen Si-csung egészségügyi miniszter mindazonáltal úgy vélekedett: az embereknek van okuk az aggodalomra. Csen parlamenti felszólalásában „nagyon súlyosnak” írta le a helyzetet, egyúttal jelezte: a közeljövőben hármas szintűre emelhetik a készültségi szintet. Ennek értelmében legfeljebb ötre korlátoznák a beltéren, és tízre a kültéren gyülekezők számát, illetve elrendelnék a nem nélkülözhetetlen tevékenységet folytató üzletek bezárását. „A járvány megfékezésének legkisebb hibája esetén belépünk a hármas szintű készültségbe” – mondta.

A kormány a héten arra kérte a kórházakat, hogy különítsenek el elegendő számú kórtermet újabb fertőzöttek számára – közölte az egészségügyi miniszter, hozzátéve: jelenleg mintegy 3000 ágyat képesek rendelkezésre bocsátani e célból.

A tajvani kormány kedden bejelentette, hogy a nyilvános összejövetelek korlátozását tervezi, miután hat új fertőzöttnél nem derült ki egyértelműen, hogy miképpen fertőződött meg. Ez a jelenség szokatlannak számít a szigeten, ahol eddig sikerült szigorúan kordában tartani a járvány közösségen belüli terjedését.

A 23,6 millió lakosú Tajvanon eddig mindössze 1210 koronavírus-fertőzöttet és 12 halálos áldozatot regisztráltak. A járvány elején lezárták a sziget határainak nagy részét, egyúttal szigorú kontaktkutatást és karanténrendszert vezettek be, mindazonáltal lehetővé tették, hogy az élet viszonylag a normális kerékvágásban folytatódjon.

Címkék#tajvan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!