beismerték, mire készültek

2018.05.18. 11:02

Terrortámadást akadályoztak meg Franciaországban

A két, őrizetbe vett egyiptomi származású fiatal férfi pokolgéppel vagy a rendkívül mérgező ricinnel akart akciót elkövetni.

A Gérard Collomb francia belügyminiszter a BFMTV francia hírtelevízióban pénteken elmondta, az egyiptomi származású testvérpár pokolgéppel vagy rendkívül mérgező ricinnel akart terrortámadást elkövetni. A hatóságok útmutatókat találtak náluk arra vonatkozóan, hogyan kell hatékonyan ricint előállítani.

Collomb arra is kitért, a hatóságok folyamatosan figyelik a szélsőségeseket a közösségi médiában, és így figyeltek fel a két férfira, akik a Telegram üzenetküldő alkalmazást használták.

A belügyminiszter sem az állampolgárságukat, sem azt nem árulta el, hogy pontosan hol fogták el őket. Az AFP francia hírügynökségnek egy, a nyomozás részleteit ismerő forrás azonban elmondta: a gyanúsítottakat Párizs egy északi kerületében fogták el egy héttel ezelőtt, május 11-én, és a két férfi beismerte, hogy támadásra készültek.

Az utóbbi három évben több mint 240 ember halt meg Franciaországban elkövetett terrortámadásokban, amelyek többségét az Iszlám Állam vállalta magára. Legutóbb múlt szombaton követett el késes támadást Párizs belvárosában egy csecsenföldi születésű, de nyolc éve francia állampolgársággal rendelkező férfi, aki halálra sebzett egy járókelőt, négyet pedig megsebesített.

A francia hatóságok szerint 2015 eleje óta több mint 50 merényletet sikerült meghiúsítaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!