terrorizmus a vád

2020.08.13. 22:45

Tizenöt gyanúsított ellen emeltek vádat Venezuelában az elvetélt partraszállási kísérlet ügyében

A gyanú szerint részt vettek az elnök hatalmának megdöntését célzó, elvetélt partraszállási kísérletben – közölte csütörtökön Tarek William Saab venezuelai főügyész Twitter-oldalán. Mint írta, a zsoldosok beismerő vallomást tettek.

Ezzel tizenhétre nőtt a bírósági eljárásban érintettek száma, akik ellen a többi között terrorizmus miatt emeltek vádat a venezuelai hatóságok.

Saab egyébként pénteken jelentette be, hogy egyenként húsz év börtönbüntetésre ítélték a két amerikai zsoldost, Luke Denmant és Airan Berryt. Tájékoztatása szerint ők is beismerő vallomást tettek.

A venezuelai hatóságok május 3-án és 4-én két partraszállási kísérletet hiúsítottak meg a fővároshoz, Caracashoz közeli Aragua és La Guaira államokban. A műveletek célja Nicolás Maduro venezuelai elnök kormányának megdöntése volt. A tervek szerint Madurót az Egyesült Államokba szállították volna, ahol kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények miatt körözik.

A hadműveletekben nyolc ember meghalt, és többeket őrizetbe vettek, köztük a 41 éves Airan Berryt és a 34 éves Luke Denmant. A két zsoldos Caracas szerint a Jordan Goudreau amerikai zöldsapkás katona vezette Silvercorp floridai székhelyű biztonsági cég alkalmazottja volt.

A venezuelai igazságszolgáltatás 40 ember vett előzetes letartóztatásba az elvetélt kísérlet miatt.

Címkék#venezuela

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!