Díjnyertes finomságok

2018.11.22. 10:29

Több érmet is nyertek a magyarok egy nemzetközi csokoládéversenyen

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség a mennyiségi fogyasztás helyett a minőségi felé terelné az édesszájú közönséget.

Négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen – közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség az MTI-vel.

Két ezüst érmet szerzett a Harrer Chocolat, egyet-egyet a chocoMe és a ChocoCard, továbbá bronzérmet vihetett haza a Csokiss Manufaktúra.

A közlemény szerint

a magyar kézműves csokoládémanufaktúrák az elmúlt 5 évben folyamatosan a dobogóra állhattak,

miközben az idei versenyen a volt szocialista országok közül egyedül Szlovákia tudott 2 bronzérmet szerezni.

„Büszkék vagyunk arra, hogy nem csak a V4 országok között vagyunk az abszolút elsők, hanem a közép-európai térség és különösen a Kárpát medence egyeduralkodójává váltunk” – fogalmazott a szövetség a közleményben.

A szövetség céljai között első helyen szerepel, hogy az édességfogyasztási szokásokat megváltoztassa Magyarországon,

és a mennyiségi fogyasztást a minőségi felé terelje.

A szakmai szervezet igyekszik alternatívát kínálni a multinacionális termékekkel szemben, ezért minden erővel azon van, hogy ezek a manufaktúrák minél ismertebbek legyenek – hangoztatta közleményében a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség.

A nemzetközi verseny nyerteseit november 17-én Firenzében jelentették be, a csokoládékat október 26. és november 2. között zsűrizték – derül ki International Chocolate Awards honlapjáról.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!