támadás

2018.09.27. 22:52

Több katonával végzett egy akna Maliban

Mali északi része 2012-ben egy katonai államcsíny után került a szélsőséges iszlamisták ellenőrzése alá

Legkevesebb hét katonával és egy sofőrrel végzett egy aknarobbanás Mali északi részében csütörtökön. Egy katonai konvoj kíséretéhez tartozó két jármű hajtott rá a robbanószerkezetre Mopti régióban Douentza településre tartva – közölte a mali védelmi minisztérium.

Egyelőre nem világos, hogy a térségben tevékenykedő terrorszervezetek közül melyik követte el a támadást. A Száhel-övezetben számtalan iszlamista csoport működik.

A francia hadsereg a nap folyamán 120 ejtőernyős katonát dobott le az északkeleti fekvésű Ménaka városa térségében, amely az afrikai ország egyik legingatagabb régiójának számít – jelentette az AFP francia hírügynökség a párizsi vezérkarra hivatkozva.

A légideszant hadműveletben két C-160 Transall és egy Airbus A400M Atlas típusú csapatszállító repülőgép vett részt. A tájékoztatás szerint a gépek egyenként 40 ejtőernyőst dobtak le a térségben.

„Ez a művelet hozzájárul ahhoz, hogy megnöveljük a térségben lévő csapataink számát. Eltérő összetételű erőket és eszközöket vetünk be, hogy meglepetésszerű hatást gyakoroljanak a terrorista fegyveresekre, és megmutassuk a helyi lakosságnak, képesek vagyunk gyorsan kiérkezni a helyszínre” – mondta Patrick Steiger, a francia vezérkar szóvivője.

Ez az első eset, hogy harci tevékenységek helyszínén légideszant kihelyezésére bevessék a négy légcsavaros, Airbus A400M típust, amelyet 2013-tól rendszeresítettek a francia hadseregnél.

Franciaország mintegy négyezer katonával harcol a szélsőséges iszlamisták ellen a Száhel-övezetben, Maliban 1600 fős kontingenst állomásoztatva. A Barkhane hadművelet 2014 augusztusa óta zajlik a térség öt országában: Maliban, Csádban, Burkina Fasóban, Nigerben és Mauritániában. Maliban az ENSZ békefenntartó missziója is jelen van.

Mali északi része 2012-ben egy katonai államcsíny után került a szélsőséges iszlamisták ellenőrzése alá. Párizs válaszul 2013-ban elindította a Barkhane elődjének számító Serval fedőnevű hadműveletet azzal a céllal, hogy megakadályozza az ország északi és középső részén megerősödött dzsihadista csoportosulások térnyerését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!