Konfliktus

2021.08.20. 08:03

Több mint 18 ezer embert evakuáltak a tálib hatalomátvétel óta

Több mint 18 ezer embert evakuáltak a kabuli nemzetközi repülőtérről a múlt hét végi tálib hatalomátvétel óta – közölte pénteken újságírókkal a NATO egyik tisztségviselője, hozzátéve, még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő azt mondta, az észak-atlanti szervezet célja, hogy a hét végén megduplázza az evakuálandók számát.

Míg John Kirby, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának (Pentagon) szóvivője azt közölte, hogy az elmúlt 48 órában naponta 2000 embert evakuáltak, Ned Price amerikai külügyi szóvivő szerint csütörtökön már 6000 ember evakuálását hagyták jóvá, őket nemsokára katonai repülőgépen szállítják el Afganisztánból.

Kirby a maga részéről hozzátette, hogy igyekeznek felgyorsítani a folyamatot.

A nyugati országok a Hamid Karzai repülőtéren keresztül evakuálják állampolgáraikat és a diplomáciai képviseleteik személyzetét. Az evakuációról készült felvételek kaotikus jeleneteket mutatnak, számos afgán próbál ugyanis feljutni az országot elhagyó gépekre.

Mindeközben a tálibok egyik tisztségviselője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy több ország és szervezet vette fel velük a kapcsolatot, kérve, segítsenek állampolgáraik, illetve munkatársaik elszállításában.

A Pentagon csütörtökön jelentette be, hogy amerikai harci repülőgépek repültek át Kabul felett, felügyelve az evakuálás biztonságát. Hank Taylor vezérőrnagy közölte, hogy megnyitották a repülőtér több kapuját is az országot elhagyni kívánó emberek előtt.

Joe Biden amerikai elnök leszögezte: minden amerikai állampolgárt ki fognak menteni az ázsiai országból. Hozzátette azt is, hogy az amerikai csapatok az amerikaiak evakuálásának augusztus 31-ei határideje után is Afganisztánban maradhatnak.

„Ha maradnak amerikai állampolgárok, akkor addig maradunk, amíg mindannyiukat ki nem hozzuk” – mondta Biden a héten az ABC News hírtelevíziónak adott interjúban.

Az elnök heves bírálatoknak van kitéve a kivonulás kezelése miatt.

Az afgán főváros vasárnap került a tálibok uralma alá, a szélsőséges iszlamisták az amerikai csapatkivonással párhuzamosan, harc nélkül foglalták el a várost a kormányerőktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!