Magyarság

2021.05.13. 17:06

Több száz határon túli templom újul meg

A magyar állam 3,332 milliárd forintos támogatásával újulhat meg 262 erdélyi, partiumi és bánsági templom – nyilatkozta az MTI-nek Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, miután csütörtökön Nagyváradon a romániai történelmi magyar egyházak vezetőivel és erdélyi magyar politikai vezetőkkel tárgyalt.

Soltész Miklós elmondta: a magyar kormány templomfelújítási programja keretében összesen közel 26 milliárd forintból 1800 templomot újítanak fel. Ezek közül 400 Magyarország határain kívül, 262 pedig Romániában van.

Az államtitkár elmondta, a gyülekezetek legfeljebb 15 millió forintos támogatásra pályázhattak, és a kormány csak a hiányos dokumentációjú pályázatokat nem támogatta. Hozzátette: a támogatás korábban elkezdett munkálatok folytatására, befejezésére is fordítható, és az egyházaknak lehetőségük van arra, hogy más forrásokból is kiegészítsék az elnyert összeget.

Soltész Miklós úgy vélte: a program a hitélet és a szakrális tér megújítása mellett a romániai gazdaság járvány utáni újraindítását is szolgálja, hiszen a felújítási munkálatokat itt élő emberek, cégek végezhetik el.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy nagyváradi tárgyalásai során a romániai oltási kampányt is érintették. Fontosnak tartotta, hogy Székelyföldön, és a magyarok által lakott más vidékeken erősödjön az oltási kedv. Fontosnak tartotta, hogy a járvány miatti egyéves szünet után újrainduljon a két ország közötti turizmus, ehhez azonban az is kell, hogy minél többen minél hamarabb megkapják a koronavírus elleni védőoltást.

Soltész Miklós arra is kitért nyilatkozatában, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányzati szerepvállalása elősegíti az erdélyi magyarok mindennapos gondjainak az orvoslását, de emellett a román-magyar viszony évtizedek óta vágyott javítására is lehetőséget nyújt. Megjegyezte: jó például szolgál az a mód, ahogy Magyarország Szerbiával, Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával erősítette a kapcsolatait.

A nagyváradi megbeszélésről szóló RMDSZ-közlemény Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket idézte, aki a történelmi magyar egyházak vezetőinek nevében mondott köszönetet a támogatásért. Az érsek kifejezte: érzik azt, hogy mind Romániában, mind pedig Magyarországon a választott vezetők a járványhelyzet nehéz időszakában is komoly támaszai az egyházaknak, a családoknak.

Tánczos Barna miniszter örömét fejezte ki, hogy az óvoda- és bölcsődeépítési, gazdaságfejlesztési programokon, valamint a sportot és a kultúrát támogató programokon túl újabb területen érkezik segítség a magyar kormánytól. Hozzátette: az RMDSZ az elkövetkező időszakban is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja a történelmi magyar egyházak intézményes megerősödését, javaik védelmét – mondta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!