Terrorizmus

2019.07.19. 11:16

Többen meghaltak egy kabuli robbantásban

Nagy erejű robbanás rázta meg péntek reggel az afgán fővárost, a kabuli egyetem egyik bejáratánál véghezvitt merényletben legkevesebb hat ember meghalt és további 27 megsebesült – jelentették helyi rendőrségi és egészségügyi források.

Az afganisztáni egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta: a sebesültek között diákok is vannak, az egyetem néhány hallgatója ugyanis épp vizsgára igyekezett a robbanás bekövetkeztekor. A sebesülteket kórházba szállították.

A kabuli rendőrség szóvivője közölte: egyelőre nem lehet tudni, hogy a támadást egy öngyilkos merénylő hajtotta-e végre, vagy távolból hozták-e működésbe a robbanószerkezetet. A szóvivő hozzátette, hogy a rendőrség hatástalanított egy második pokolgépet, amelyet a detonáció helyszínéhez közel helyeztek el.

A merényletet egyelőre senki sem vállalta magára. Mind a kormányellenes tálib mozgalom, mind az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi szárnya gyakran hajt végre robbantásokat az afgán fővárosban. A támadások elsősorban az afgán biztonsági erők tagjai, kormánytisztviselők és az országban kisebbségnek számító síita muszlimok ellen irányulnak.

A tálibok szóvivője, Zabihulláh Mudzsáhíd közölte: nem tud arról, hogy közük lenne a pénteki merénylethez.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító tálib szélsőségesek kitartóan küzdenek a nemzetközi erők és a kabuli kormányzat ellen, és az ország jelentős részén komoly befolyással bírnak. A tálibok az ország területén lévő amerikai erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

A tálibok nem hagynak fel a biztonsági erők elleni támadásaikkal, dacára annak, hogy tárgyalásokat folytatnak Washingtonnal a háború lezárásáról. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) szerint a felkelők katonai sikerei jelentősen megerősítették a pozíciójukat a politikai egyeztetéseken.

Az AP amerikai hírügynökség tudósítása megjegyzi továbbá, hogy az utóbbi hónapokban a kabuli egyetem legalább két oktatóját vették őrizetbe amiatt, hogy feltételezhetően kapcsolatban álltak az Iszlám Állam afganisztáni szárnyával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!