Összehangolt műveletek

2021.08.06. 15:04

Többtucatnyi banditával végzett a légierő Nigériában

Több mint 78 bandita vesztette életét az északnyugat-nigériai Zamfara államban a légierő csapásaiban – közölte a nigériai légierő szóvivője.

Edward Gabkwet parancsnok a csütörtök esti tájékoztatásban hozzátette, hogy az összehangolt műveletekben megsemmisítették a banditák táborait is.

Nigéria északnyugati és középső részén évek óta nagyon rossz a biztonsági helyzet, az ott garázdálkodó bűnbandák falvakat támadnak meg, felgyújtják a házakat, elhajtják a jószágokat, az utóbbi időben pedig többször hajtottak végre emberrablásokat is, elsősorban iskolákban, váltságdíj reményében.

A támadókat elsősorban a haszonszerzés motiválja, bár közülük néhányan az Északnyugat-Nigériában ugyancsak aktív dzsihadista szervezeteknek fogadtak hűséget.

A nigériai hadsereg nemrég erősítést küldött a térségbe, beleértve harci repülőgépeket is, hogy elejét vegye az erőszaknak, amely a Nemzetközi Válságcsoport (ICG) nevű civil szervezet 2020 májusában közzétett jelentése szerint már több mint 8000 halálos áldozatot követelt.

Bár a 2015-ben elnökké választott Muhammadu Buhari azt ígérte, hogy helyreállítja a rendet Afrika legnépesebb országának forrongó térségeiben, mindmáig képtelen volt erre, amiért több bírálat érte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!