Járvány

2020.05.22. 22:27

Továbbra is emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma New York államban

New York államban továbbra is emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója pénteken szokásos napi sajtókonferenciáján.

Cuomo közölte: csütörtökön 109 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta, Covid-19 nevű betegségbe, míg egy nappal korábban 105 volt a halálos áldozatok száma. Hozzátette, hogy ugyanakkor a kórházba szállított új betegek aránya csökkent.

A kormányzó hangsúlyozta, hogy Long Island-en, valamint a Hudson vidékének egyes részein várhatóan a jövő héten indulhat újra az élet. Emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma a New Yorktól északra fekvő Rhode Island államban is. Gina Raimondo kormányzó pénteken azt közölte, hogy 23 beteg halt meg a Covid-19-ben és 170 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Ebben az államban jelenleg csaknem 14 ezer fertőzöttet tartanak számon.

Az amerikai sajtó pénteken nagy teret szentelt annak a Lancet című tudományos szaklapban megjelent tanulmánynak, amely szerint a hidroxiklorokin nevű szernek nincsenek kedvező hatásai a Covid-19-betegségben szenvedők kezelésénél. A gyógyszert malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére alkalmazzák, és Donald Trump amerikai elnök többször is népszerűsítette, sőt, a napokban bejelentette, hogy bár ő nem vírusfertőzött, de maga is szed hidroxiklorokin tablettát, arra az esetre, hogy amennyiben megfertőződne, akkor a tünetek enyhébbek legyenek.

A Lancet tanulmányának szerzői arra hivatkoztak, hogy a hidroxiklorokinnal kezelt Covid-19-es betegeknél magasabb volt a halálozási arány, mint azoknál, akik nem kaptak e gyógyszerből. A szerzők ugyanakkor klinikai kísérleteket sürgettek, leszögezve, hogy amíg a klinikai vizsgálatok nem igazolják a gyógyszer biztonságosságát, addig nem szabadna beadni koronavírusos betegeknek. A hidroxiklorokin használata megosztja az amerikai orvostársadalmat is. Míg egyes kutatók a szer veszélyes mellékhatásaira figyelmeztetnek, addig több amerikai kórházban ezzel próbálják gyógyítani a Covid-19-es betegeket.

Brett Giroir admirális, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának helyettes minisztere pénteken közleményben szólította fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatótanácsát és a szervezet tagállamainak képviselőit, hogy az őszi ülésszakon azonnal kezdjék meg a világjárvány eredetének feltárását. Giroir reformokat sürgetett, amelyek szerinte okvetlenül szükségesek ahhoz, hogy mint fogalmazott hasonló világjárványok többé ne fordulhassanak elő.

Az admirális, utalva Donald Trump amerikai elnök május 18-án kelt, Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszhoz, a WHO elnökéhez intézett hasonló értelmű levelére, leszögezte, hogy teljes körű, független, átlátható, a járvány történéseinek időrendjét is feltáró vizsgálatra van szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!