Járvány

2020.01.26. 16:27

Továbbra sincs magyar beteg

Amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak

hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás közölte: sem Magyarországon sem külföldön nincs tudomásuk magyar betegről, és olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodik Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna.

Hozzátette:

az önkéntes jelentkezés alapján a KKM már hat magyarról tud, aki a lezárt Hopej tartományban van. Mind a hatan egészségesek, a pekingi magyar nagykövetség mindannyiukkal kapcsolatban van mondta.

Közülük négyen egy gyár újranyitásán dolgoznak Vuhanban február elejéig, és nem szeretnék elhagyni a várost. Egy másik ugyanott tartózkodó magyar azonban elhagyná a várost, amint lehet, de nem Magyarországra utazna, hanem egy másik tartomány fővárosába, Hangcsouba menne, ahol él és dolgozik. A hatodik magyar nem Vuhanban, hanem Hopej egy másik városában él, és amint lehet, hazatérne Magyarországra tette hozzá.

Menczer Tamás elmondta:

a pekingi magyar nagykövetség kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány, és Vuhan város külügyi irodájával is.

Hangsúlyozta: szombaton és vasárnap is egyeztetett az országos tisztifőorvossal, akinek tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Eddig két gyanús eset volt, de mindkettőnél kiderült, hogy nem a koronavírusról van szó mondta. Hozzátette: amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

A külügyminisztérium fokozottan figyeli, hogy a világon és főként Európában az országok milyen biztonsági protokollokat léptetnek érvénybe, valamint azt is, hogy a repülőtereken bevezetnek-e rendkívüli intézkedéseket.

Azt is figyelemmel kísérik, hogy van-e olyan ország, amely utazási korlátozást vezet be Kínával szemben, de ilyen döntésről jelenleg nem tudnak közölte.

Hozzátette: ha bárkinek segítségre van szüksége, a budapesti, 24 órában hívható konzuli ügyeleti vonal száma +3680368036, ez Viberen a +36303636555, a WhatsApp alkalmazáson keresztül pedig +36303636111 számon hívható, a pekingi nagykövetség ügyeleti vonala pedig a +8613701382159-es telefonszámon érhető el.

Menczer Tamás arról is beszámolt: a bangkoki nemzetközi repülőtér fogdájában helyi idő szerint vasárnap reggel elhunyt egy magyar férfi, akit ezért vettek őrizetbe, mert a lejárt vízuma ellenére az országban maradt, és az idegenrendészeti ügyintézésig helyezték el a repülőtéren levő rendőrőrs fogdájában. A jelenlegi információk szerint a halálesetnek nincs köze a koronavírushoz sokkal inkább cukorbetegséghez lehet köze de a bangkoki nagykövetség kapcsolatban áll a thai hatóságokkal, akik vizsgálják az eseményt ismertette.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta:

a csoportos be- és kiutazások tiltása Kínában a jelenlegi információk szerint kizárólag a kínai turistákra vonatkozik majd.

Arról is beszélt: az EU-s országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedést a repülőtereken, hőkaput csak néhány ország alkalmaz. Nem kizárt, hogy rendkívüli intézkedést a későbbiekben Magyarországon is bevezetnek, de egyelőre nem tartják indokoltnak emelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!