kormányablak

2018.07.23. 20:20

Tuzson Bence: a kormány csökkenteni fogja az intézendő ügyek számát

Korábban már áttekintették az eljárási kérdéseket, aminek az eredményeit a közigazgatásra vonatkozó új törvényi szabályozásba foglalták.

Egy munkacsoport egyenként áttekinti a Magyarországon létező 2200 ügytípust és javaslatot tesz az intézni szükséges ügyek számának csökkentésére – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn a Nyergesújfalun kialakított kormányablak átadásán.

Tuzson Bence hozzátette: a kormányzat célja, hogy megszüntesse a felesleges ügyintézést, például vannak olyan bejelentési kötelezettségek is, amelyek esetében a beérkező információkkal sem ellenőrzési, sem statisztikai szempontból nem kezd semmit az állam.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy korábban már áttekintették az eljárási kérdéseket, aminek az eredményeit a közigazgatásra vonatkozó új törvényi szabályozásba foglalták.

Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja elmondta, a nyergesújfalui városháza földszintjén kialakított kormányablak létrehozására 50 millió forintot fordítottak. Az intézményben négy munkahelyen várják az ügyfeleket, akik 121 fajta ügytípust azonnal elintézhetnek.

A kormánymegbízott ismertette, a megyében itt adták át a kilencedik kormányablakot, amely megjelenésében követi az egész országban megszokott arculatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!