Ország-világ

2021.06.27. 09:06

Új frakciót alapít az egyre szűkülő pécsi balliberális káoszkoalíció

Hétvégén is folytatódik a káosz a pécsi városházán. Új frakciót alapított a baloldali városvezetés, a Momentum nem tartott velük.

Szombat délután Pécs balliberális polgármestere, Péterffy Attila egy közleményt küldött a bama.hu szerkesztőségének is, melyből az derül ki, hogy „a város vezetésében eddig is felelősen eljáró 14 képviselő, és az őket jelölő DK, Jobbik, MSZP, Öttorony frakciók mostantól Pécs Jövőjéért néven, frakciószövetségben fognak (…) dolgozni.”

Ebből aztán az is kiderül, hogy a Momentum már nem tart velük, és számítások szerint a leváltott DK-s alpolgármester, Bognár Szilvia sem. A nem mindennapi megoldásból az látszik, hogy nagy a feszültség a korábban Mindenki Pécsért Egyesület színeiben indulók képviselők között.

A közleményben emlegetett tizennégyek inkább új frakciót hoztak létre, nem békültek. A város vezetői között a jelek szerint nincs kompromisszumkészség, nincs egyhangúság, csak a káosz. Úgy tűnik, hogy a választáson még jól elvoltak együtt, ígérgetni tudtak zsákszámra, mostanra, amikor bizonyítani kellene, már semmi nem maradt ebből.

A bama.hu kíváncsian várja, hogy a Pécs Jövőjéért frakció ebben a formájában tovább bírja-e majd, mint a Mindenki Pécsért, vagy újabb forgácsolódás vár-e rájuk.

A totális káosz pénteken reggel kezdődött a pécsi városházán.

Mint azt a bama.hu megírta, az MSZP-P frakciószövetségben ülő Mellár Tamás parlamenti képviselő által vezetett Mindenki Pécsért Egyesület péntek reggeli közleménye szerint a szervezet úgy döntött, hogy kezdeményezi Péterffy Attila polgármester kizárását az egyesületből, mert a választások óta eltelt közel másfél évben nem teljesítette azokat a demokratikus elveket, vállalásokat, amiket a megválasztása előtt az egyesület nyilatkozatának aláírásával felvállalt.

Az egyesület ezen kívül pedig elveszi attól a 14 baloldali képviselőtől a Mindenki Pécsért Egyesület névhasználati jogát is, akik elfogadták a pártfrakciószövetség új szabályzatát, amely például kötelező szavazási irányt határoz meg számukra.

A Fidesz minderre többek között úgy reagált, hogy

a polgármester az általa okozott morális és politikai válsághelyzetben egyetlen vállalható döntést hozhat: lemond a polgármesteri tisztségéről.

A Momentum még tegnap így nyilatkozott az ügyről:

„A pécsi momentumos képviselők legfőbb célkitűzése továbbra sem változott 2019-óta, azért dolgozunk, hogy a pécsi Polgárok számára a városház falai üvegből legyenek. Ne csak a külső falak hanem a belső falak is legyenek átláthatóak, teljes transzparenciát biztosítva képviselőink és polgáraink számára. Ehhez nem csak szavakban, hanem tettekben is bizonyítani kell a demokrácia iránti elköteleződést mindegyik félnek.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!