Feszült helyzet

2019.04.25. 08:50

Újabb robbanás történt Srí Lankán

A detonáció a fővárostól, Colombótól negyven kilométerre keletre lévő Pugodában történt csütörtökön, de nem voltak áldozatok – közölte a helyi rendőrség szóvivője.

A robbanást a törvényszék épülete mögött lévő szabad földterület térségéből észlelték. A szóvivő elmondta azt is, hogy kivizsgálják a történteket. Hozzátette: nem irányított robbantás történt, ahogy az elmúlt napok öngyilkos merényleteiben.

A szigetországban feszült a biztonsági helyzet, húsvétvasárnap merényletsorozatot követtek el Srí Lanka-i templomok és szállodák ellen. A támadásokban legkevesebb 359 ember meghalt, és mintegy ötszázan megsebesültek.

A rendőrség újabb 16 embert tartóztatott le – így már 76-an vannak őrizetben a merényletek miatt -, és több járművet is lefoglalt. Az országba érkeztek az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai is, hogy segítsenek a nyomozásban.

Az egykori iraki és szíriai területeit elveszítő Iszlám Állam vállalta a támadások elkövetését, de a Srí Lanka-i hatóságok továbbra sem biztosak abban, hogy a dzsihádista szervezetnek köze van a merénylethez, és két kevéssé ismert helyi szélsőséges muszlim csoportot gyanúsítanak.

Templomokat és utakat zártak le

Újabb értesítésig zárva tartanak Srí Lankán a katolikus templomok, továbbá lezárták a repülőtérre vezető főútvonalat, és bombariadó miatt rövid időre a központi bank épületét is Srí Lankán.

A Srí Lanka-i katolikus egyház részéről azt közölték, hogy – biztonsági okokból – egyelőre elmaradnak a misék is.

Csütörtökön egy időre

a központi bank épületében rekedtek a bank dolgozói is, mert az épületet bombariadó miatt nem hagyhatták el, és biztonsági erők kis időre lezárták a repülőtérre vezető főutat is.

A hatóságok bejelentették, hogy a biztonsági helyzetre való tekintettel

az országban betiltják a drónokat és a pilóta nélküli repülőgépeket, mert sok esetben a fegyveresek ezek segítségével szállítanak robbanóeszközöket.

Korábban erre már Irakban volt példa, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei alkalmazták ezt a módszert a támadásaik során.

Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i elnök hétfőn este szükségállapotot rendelt el, és az országban több ezer katonát mozgósítottak, hogy a nyomozásban segítséget nyújtsanak a hatóságoknak. A szükségállapot idején a rendőrség és a katonaság előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket, és házkutatásokat is tarthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!