járvány

2020.01.13. 18:58

Újabb településen jelent meg a madárinfluenza Lengyelországban

Ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni.

Újabb nyugat-lengyelországi településen jelent meg a madárinfluenza vírus erősen fertőző, H5N8 altípusa – közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese.

Ez már a második ilyen eset a Nagy-lengyelországi vajdaságban az év eleje óta.

December óta a kelet-lengyelországi Lublin környékén is több állományban bukkant fel a vírus, amely miatt eddig összesen több mint 100 ezer szárnyast kellett leölni.

A lengyel állategészségügyi felügyelőség tájékoztatása szerint a vírusnak ez az altípusa a vadon élő és tenyésztett baromfi között gyorsan terjed, emberre viszont nem jelent veszélyt.

A nagy-lengyelországi vajda hétfőn arra hívta fel a térségbeli gazdákat, hogy szigorúan tartsák be az állategészségügyi hatóságok utasításait.

A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap múlt héten megírta: a fertőzés miatt félő, hogy Lengyelország elveszíti vezető európai pozícióját a baromfihús-kivitelben. 2018-ban Lengyelországban több mint 2,5 millió tonna baromfihúst állítottak elő, ami az európai uniós termelés 16,8 százalékát tette ki, és az ágazat azóta is növekvő tendenciát mutatott.

A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszág pedig korlátozásokat vezetett be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!