közadakozás

2017.09.18. 17:48

Újjáépítik Bözödújfalu elárasztott templomát

Közadakozásból épülne fel az új templom, a költségek 10 százalékát sikerült eddig összegyűjteni. 

A katolikus templom 1994 óta állt a vízben, míg végül három évvel ezelőtt összeomlott. A Bözödújfaluért Egyesület és Erdőszentgyörgy önkormányzata adománygyűjtést indított.

A felépítendő templom a vízzel elárasztott település valamennyi felekezetét képviselné.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta: az elkészült tervek szerint 32 cölöpöt vernének le, és ezekre építenék fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padló a vízszint fölé kerüljön. A tervek szerint az új épület kismértékben fog különbözni az egykori templomtól. A legjelentősebb különbség az lesz, hogy a templomhajót nem födik be. A torony kiállításoknak, a hajó falai által közrezárt tért pedig rendezvényeknek lehet majd a helyszíne. Az építményt a partról hídon tennék megközelíthetővé.

A polgármester kifejtette, amikor a templomtorony újjáépítéséről döntöttek, még nem tudták, hogy a Romániai Vizek Országos Adminisztrációja bizonyos karbantartási munkálatok elvégzése miatt leengedi a bözödújfalusi tó vizét.

A gáton a karbantartási munkálatokat már elvégezték, és egy vagy akár két évig is eltarthat, míg a tó újból megtelik. Nagyban megkönnyítené az építők munkáját, ha legalább az alapokat szárazon építhetnék meg – mondta a polgármester.

Az építkezés költségeit 250 ezer euróra (77,5 millió forint) becsülik, ennek eddig tíz százalékát sikerült összegyűjteni különböző adományozóktól. Az adománygyűjtés azonban folytatódik.

Láthatóvá váltak a romok a tó fenekén, miután leengedték a vizet

Az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma 2014. június 29-én omlott össze. A templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre.

A Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált.

A víztározó már a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették. A víz alatti település épületeinek a maradványai ez év tavaszán váltak megint láthatókká, amikor karbantartási munkálatok miatt leeresztették a tó vizét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!