szigorúan titkos dokumentumok

2018.07.09. 11:07

Vádat emeltek a Reuters két tudósítója ellen Mianmarban

Hat hónapig tartó kihallgatásukat követően vádat emelt hétfőn egy mianmari bíróság a Reuters hírügynökség két tudósítója, a 32 éves Va Lon és a 28 éves Kjav Szo Oo ellen államtitkokat tartalmazó iratok megszerzése miatt.

Mindkét újságíró ártatlannak vallja magát az ügyben. Július 16-án és 17-én kell megjelenniük a bíróság előtt.

„Az a dolgunk, hogy felfedjük az igazságot” – jelentette ki Va Lon riportereknek a törvényszék épülete előtt.

A két tudósító ellen egy olyan törvény alapján emeltek vádat, amely még a brit gyarmati időkből származik. Büntetésük akár 14 évi börtön is lehet. Az újságírók a többségében buddhista Mianmar Arakán szövetségi államában a muszlim rohingja kisebbség ellen elkövetett katonai tisztogatásról írtak, rendőröktől kapták a titkos dokumentumokat. Decemberi ranguni letartóztatásukkor éppen egy gyilkosságról szóló anyagon dolgoztak.

Az újságírók ügyvédjei egy héttel ezelőtt azt kérték a vizsgálóbírótól, hogy vádemelés nélkül zárja le a nyomozást, mert az ügyészség tanúinak vallomása nem támasztja alá az újságírók elleni vádakat. Ugyanezen a meghallgatáson Kjav Min Aung ügyész azzal érvelt, hogy letartóztatásukkor a biztonsági erők mozgását részletező dokumentumokat találtak a tudósítóknál, és több, a bizalmastól a szigorúan titkosig terjedő dokumentumot fedeztek fel a mobiltelefonjaikon.

Moe Jan Naing rendőrfőnök áprilisban azt vallotta: egy magas rangú rendőrtiszt megparancsolta beosztottjainak, hogy bizalmas információk átadásával csalják tőrbe Va Lont.

A tudósítók szabadon engedését az ENSZ, nyugati országok, írók, jogvédők és a sajtó munkatársaik is követelték.

Csaknem 700 ezer rohingja menekült el Arakánból a szomszédos Bangladesbe tavaly augusztus vége, azaz a katonai műveletek kezdete óta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!