EP-képviselők harca

2019.04.09. 21:00

Varga: koholt vádak alapján akarják elítéltetni hazánkat a bevándorláspártiak

A Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerint ezt bizonyítja az is, hogy nem halad előre a hetes cikk szerinti eljárás a tagállamok kormányait tömörítő tanácsban.

Varga Judit a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek luxembourgi tanácsülésén vett részt, melyen ismét napirendben volt a Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye, immár ötödik alkalommal.

Mint elmondta, hivatalos meghallgatásra ezúttal sem került sor, csak egyfajta helyzetértékelésre, ezt követően pedig néhány tagállam arra próbálta ösztökélni az EU soros román elnökségét, hogy léptesse újabb szakaszba az eljárást, de nem volt szó a résztvevők többségéről.

Az államtitkár megismételte véleményét, miszerint az eljárás csupán politikai nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy a magyar kormány hagyjon fel migrációellenes politikájával.

Kiemelte, a tanácsi elnökség nehezen tudja kezelni az EP „szerződésellenes nyomulását”, azt, hogy a választásokhoz közeledve a magyar különjelentést összeállító zöldpárti Judith Sargentini és társai „egyre frusztráltabban” próbálkoznak részt venni az eljárásnak ezen szakaszában.

Azt pedig színjátéknak nevezte, hogy „Sargentiniék nyíltan megsértődnek, és nem hajlandóak” elfogadni az elnökség meghívását egy informális egyeztetésre, mivel a céljuk továbbra is az, hogy részt vehessenek a tanácsülésen.

Varga Judit kijelentette,

a kormány partner lesz egy tisztességes eljárásban, ugyanis „ha a tényekről vagy a jogi részletekről kell beszélni, akkor a bevándorláspárti többség muníció nélkül marad”.

Ugyan több tagállam is támogatja, hogy a hetes cikk szerinti eljárást kezdeményező EP bemutathassa az álláspontját, a tanács jogi szolgálata októberben kimondta, hogy véleménye szerint a parlamentnek ebben a szakaszban már nincsen szerepe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!