hatvan év után

2020.07.17. 11:56

Vitézy Dávid: autómentessé válik a budapesti Városliget

Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől – egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva, amelyben az előkészítési és tervezési feladatok határidejeként 2023 közepe van megjelölve.

Vitézy Dávid azt írta: a Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át.

A Városliget autómentesítésének terveit a városvezetés és a kormány egyetértése alapján a Budapest Fejlesztési Központ készíti elő, Fürjes Balázs államtitkár irányítása mellett – közölte.

Mint a bejegyzésben olvasható, a kormányhatározatban rögzített közlekedéspolitikai célok és intézkedések között szerepel az is, hogy csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is lezárják. A forgalmi korlátozás a trolibuszokat nem érinti.

Teljesen autómentes lesz a Hősök tere mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt, megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben

- az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve -, a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült új Dózsa György úti mélygarázs látja majd el.

Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára 1500 férőhelyes új P+R parkoló épülhet az autópálya-bevezető-Hungária gyűrű-Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti kisföldalatti-végállomásnál.

A külső kerületekből és az észak-pesti elővárosokból érkezők így sokkal könnyebben válthatnak majd az autóról kisföldalattira, villamosra vagy trolibuszra, sőt a jövőben akár vasútra is.

Az új parkolók tervezését még idén nyáron megkezdik

- írta Vitézy Dávid.

Közölte: új közúti és villamosfelüljáró tervezését kezdi meg a BFK a Nagy Lajos király útja és Szegedi út vonalában, a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött, a Béke térig. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel, tehermentesítheti a Hungária körutat és segíthet az M3-as autópályáról érkező forgalomnak az autók elől elzárt Városliget elkerülésében. Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamosgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé.

A BFK a fenti előkészítési, tervezési feladatokat a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben végzi majd a kormányhatározat szerint – olvasható a bejegyzésben.

A kormányhatározat szerint az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésének, valamint a hatósági engedélyeztetésnek a határideje 2023 júniusának vége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!